Bár egy Vegasban, vagy Monte Carlo utcáin felfedezett Bugatti Veyronra senki sem kapja fel a fejét, azért a jóval szegényebb afrikai országba, Zambiába importált darabra mi is felfigyeltünk.
A helyi közösségi média az országba frissen megérkezett ritkaság képeivel volt tele, ám a történet hamar elég lelombozó fordulatot vett, ugyanis az autót lefoglalta a helyi drogellenes hatóság.
Ők azt próbálják kideríteni, hogy a kétmillió dollárba (azaz kb. 600 millió forintba) kerülő autó, ami egyike az országban valaha feltűnt legdrágább autóknak, megsérti-e az ország pénzmosásra vonatkozó törvényeit. Ha így van, akkor ugyanarra a sorsra juthat, mint egy LaFerrari, amit pár éve fenyegetett a bezúzatás veszélye, miután a tulajdonos nem követte a megfelelő importálási eljárást.
Az ügynökség szóvivője, Theresa Katango elmondta: „Miután az aggályok felmerültek, a hatóságoknak közbe kellett lépnie, hogy biztosítsák, az autó megvásárlása nem sértette-e meg a pénzmosásról szóló törvényeinket.”
Bár hogy mire alapozzák a vizsgálatot, elég ködös – úgy tűnik, nagy része csak amiatt van, mert a lakosság elég hevesen reagált, amikor a kocsi hétfőn feltűnt a főváros, Lusaka repterén -, Zambia merőben különböző gazdasági helyzetében mindenképpen kétségeket vet fel egy ilyen egzotikus darab importálása.
Az IOL jelentése alapján a szóban forgó darab ráadásul a Sang Noir sorozatból való, és a Twitteren terjedő képek alapján mi is úgy gondoljuk, hogy a mindössze 12 darabban elkészült modellről van szó.
Ezt a Type 57S Atlantic inspirálta, teljesen feketére van fújva, a kültéren láthatóak a szénszálas elemek, és ugyanazt a W16-os motort használja, mint az eredeti, 987 lóerővel.
Hamarosan kiderül, végül mi lesz a sorsa ennek a sokakat megosztó Veyronnak. Akár itt ér véget a karrierje, akár nem, az első zambiai Bugattit nem fogják egyhamar elfelejteni az országban.
Fotó: Twitter/@KalengaKamwendo
Egy elképesztően részletes bemutató a Hyundai i20-ról, amely minden egyes elemében alaposan felülmúlja elődjét.