A gyártónak nem tetszett, hogy ennyi súlyt kell rápakolni az autóra a plusz nyomatékért.

Bő három éve sokkolta a régimódi autók szerelmeseit, amikor felmerült, hogy esetleg elektromos technológia kerül a Golf GTI-be. Két évvel később az Autocar utánajárt saját értesüléseinek, elmondva, hogy a Volkswagen előző elnöke, Matthias Müller által tervezett hibridet az új főnök, Herbert Diess elkaszálta.

2020-ban ismét a brit lap beszélt velük, konkrétan a technológiai osztály főnökével, Matthias Rabéval, aki elmagyarázta, miért maradtak a hagyományos megoldásnál.

Bár Rabénak magának szimpatikus az enyhehibrid által alacsony fordulatszámon is elérhető nyomaték, az autó a rendszerrel jóval nehezebb lett volna. Ráadásul szerinte a 2.0-literes TSI 370 Nm-es nyomatékánál többre nincs is szükségük.

Így bár a nyolcas GTI nem lett a zöldmozgalom része, a világ egyes részein így is érkezett egy zöldített változat, a GTE, amely egy kisebb 1,4-literes TSI és egy villanymotor erejét vegyíti pontosan ugyanazért a 245 lóerőért, ami a GTI-nek van.

Nyomatékban a dízeles GTD-vel karöltve még a GTI-t is lenyomja (400 Nm a 370 Nm ellen), ám azt meg kell jegyezni, hogy a GTI-vel ellentétben csak egy DSG váltót használhatunk.

Galéria: Volkswagen Golf GTI First Decade, un concept per il Woerthersee 2017

Rabe az Autocarnak elmondta, a cél az volt, hogy a GTE vezetése a GTI-éhez legyen hasonló, és szerinte sok GTI-vásárló dönt majd úgy, hogy inkább egy GTE-re van szüksége.

Azt is megemlítenénk, hogy gyakorlatilag épített már hibrid GTI-t a gyártó, a 402 lóerős First Decade tanulmányt (fenti galériánkon), melynek első kerekeit egy belsőégésű, a hátsókat pedig egy villanymotor hajtotta, így első, hátsó, és összkerékmeghajtásúként is lehetett használni.

A GTI, GTE és GTD heti hármas gyakorlatával nem áll meg az élet a Golf berkein belül, hisz pár hónap, és érkezik a már alaposan körbefényképezett Golf GTI TCR, de még idén bemutatkozik a csúcsok csúcsának számító Golf R is.


Már a nyolcas Golf tavaly őszi bemutatója óta sokan várják, hogy milyen lesz majd az új GTI változat, most megérkezett, és az alábbi videó megmutatja, milyen is lett.