A Marshall Goldman nevű autókereskedés-lánc tett fel honlapjára egy hirdetést egy eladó, korábban Paris Hilton birtokában lévő 2012-es Lexus LFA-ról.

Ez a 108. számú az 500 legyártott kocsiból, és a milliárdos örökösnő/celeb állítólag akkor vásárolta meg, amikor még 30 km-t sem futott.

A hírek szerint Hilton úgy szerezte meg ezt az LFA-t, hogy az akkori barátjától 30. születésnapjára kapott sárga LFA-t becseréltette. Arról is ír a kereskedés, hogy két évig használta ezt az autót, mielőtt egy McLaren 650S-be ruházott.

Míg a fehérre mázolt karosszéria elég visszafogott, az utastérben már találunk bőven figyelemfelkeltő elemeket fehér bőrből, aluminiumból, szénszálas anyagból, illetve kék bőrből.

Ezen felül a japán szuperautó kék szőnyegeket rejt, és mindent egybevetve remekül néz ki, meg is értjük, miért szeretett a volán mögött ülni Hilton.

Bármennyire is szép az autó beltere, nem emiatt lett a rajongók kedvence, sokkal inkább a 4,8-literes tízhengeres motor volt az, ami emlékezetessé tette

A Yamaha által tuningolt motor 553 lóerőt tud kipréselni magából, és emellett valószínűleg az egyik legszebb hangú erőforrás, ami közúti forgalomra tervezett autóba bekerült.

A kereskedő 495 900 dollárt kér el az autóért (nagyjából 150 millió forint), és jelenleg éppen 6324 km-t mutat a számláló. Ez azt is jelenti, hogy eredeti árát, 375 ezret jócskán meghaladó áron lehet hozzájutni.

(Galéria a lap alján)


Videón a Jaguar I-Pace, amely 2019-ben az európai Év Autója díjat is elhódította.

Galéria: Paris Hilton Lexus LFA For Sale