Enyhehibrid, benzin, dízel... Mindenre jutott energia az i30-as frissítésének alkalmával.

A jövő heti Genfi Autószalonig nem várva már most bemutatta a Hyundai az i30 frissített változatát mindhárom kivitelben: Hatchback, Fastback (ezek ferdehátúak), és a kombi. Ráadásul ezek nem is a standard modellek, hanem a fokozott teljesítményű N-sorozat, minket egy ilyen kombi pedig megvesz kilóra.

A frissítéssel az autó külseje határozottan élesebb lett, vékonyabb LED-es fényszórókkal és elfordított V-alakú menetjelző fénnyel. A hűtőrács szélesebb, és új mintázata van.

Ahogy az egy ciklusközi frissítésnél lenni szokott, a kasztni oldala megmaradt eddigi formájában, de vannak új, 16-18 colos alufelnik. Hátul a tervezők a lökhárítót rajzolták át, de a hátsó lámpa is új, hasonló V-alakban tündökölnek, mint elől. A külső változásokat új színek teljesítik be.

Beülve az autóba látjuk, hogy a klímával is volt ügyködés, bár nem lenne ezt könnyű elsőre észrevenni. Az utastérbe szintén új színösszeállítások kerültek, míg az ülések borítását bőrből, szövetből, vagy ezek keverékéből is kérhetjük.

Komolyabb változtatás a hétcolos kijelző a 10,25 colos érintőképernyővel, ami Android Autóval és Apple CarPlayjel is kompatibilis, nyártól pedig vezeték nélküli kapcsolattal is csatlakozik a netre. Emellett új vezetési segédleteket találunk benne, például a sávtartó assistot, illetve az előttünk lévő autó tempójához igazodó automatát.

A motortérben is volt munka rendesen, az 1.0-literes háromhengeres motort 118 lóerőre sikerült tornászni 172 Nm társaságában. Opcióként egy 48 voltos enyhehibrid rendszer is elérhető, mindkét változat egy hatsebességes kézi, vagy egy hétsebességes duplakuplungos automata váltóra küldi a kraftot.

A régi 1,4-literes benzines turbót egy 1,5-literes váltja, 158 lóerővel és 253 Nm-es nyomatékkal. Itt az enyhehibrid rendszer alapfelszereltség, és szintén kétfajta váltó közül lehet választani. A dízelrajongókról sem feledkezik meg a Hyundai, egy 1,6-literes egységet kapnak 113 lóerővel és 280 Nm-es nyomatékkal, de utóbbi az automata váltós verzióban 300 Nm-re nő. Akinek ez sem elég, egy izmosabb verziót is vehet 134 lóerővel, és váltótól függően 280, vagy 320 Nm-es nyomatékkal.

A hatchback és fastback változatok felfüggesztése, és kormányműje is korszerűsítve lett a jobb manőverezőképesség érdekében, de ezek csak 1,5-literes benzines, illetve az erősebb dízeles erőforrás esetében. A Hyundai i30 frissített verziója jövő héttől Genfben lesz megtekinthető, onnantól pedig hónapok kérdése, míg megérkezik az N-változat is.

(Galéria a lap alján)


Galéria: 2021 Hyundai i30 facelift