Bár az autóiparban is ismert már a vegán bőr fogalma, az Audi igyekszik még eggyel feljebb lépni, mégpedig azzal, hogy 100%-ig újrahasznosított PET-palackokból készít kárpitot.
Az első modell, amelybe ez bekerül, az új A3-as lesz. A kompakt textilborításának 89 százalékát újrahasznosított műanyag alkotja majd.
A gyártó szerint egy üléshuzat elkészítéséhez 45 db másfél literes palackra van szükség, míg a szőnyeg elkészítéséhez további 62-t használnak fel.
Az újrahasznosított anyagot egyelőre nem lehet a teljes kárpit elkészítésére használni, mivel az alsó, szőtt réteget, amelyet a felsőhöz ragasztanak, egyelőre „elég nagy kihívás reprodukálni”, ahogy az Audi textilrészlegének vezetője, Ute Gronheim fogalmazott.
„Azon dolgozunk, hogy ezt újrahasznosított poliészterrel helyettesítsük. A célunk az, hogy végül az egész kárpit ilyen anyagokból legyen, már nem vagyunk ettől messze.”
Pár hónap múlva esedékes piacra kerülésekor az új A3-at háromfajta belső kivitelben lehet kérni: A Torsion, amely sárga fonállal lett varrva, a Puls pedig műbőrből készült karfákkal érkezik.
Galéria: Audi A3 Interior Teaser
Az S változat fekete-ezüst kombóban lesz megvásárolható, később pedig egy fekete-vörös színösszeállítású huzat is jön hozzá.
A jövő heti Genfi Autószalonon debütáló A3-ast az MQB Evo platformra építik, ami elektromos hajtásláncokkal is kompatibilis. Ábrázatát továbbgondolta a német gyártó, míg a belteret a legújabb technológiával és vezetési segédletekkel turbózták fel.
Az Audi 2019 végén nagyszabású felújításba kezdett, már ami autóparkjukat illeti, ez alól az RS 7 Sportback sem lehetett kivétel. Íme egy rövid videó, mely jól bemutatja az újdonságokat.