A Mercedes-Benz hamarosan két új taggal bővíti elektromos, EQ almárkáját, az új érkezők az EQC magányát fogják enyhíteni.
Az EQA és EQB elektromos kompakt SUV-kről van szó, melyeket Svédország északi részén sikerült lefényképeznie szemfüles kémfotósoknak, kevesebb álcával, mint valaha. Ahogy látható, csak a modellek elejét és hátulját takarja ragasztószalag, a kasztni többi részét szemügyre vehetjük.
Ennek hála megállapíthatjuk, hogy a modellek gyakorlatilag ugyanazt a karosszériát kapják, mint az új GLA és GLB, csupán elől és hátul lesznek módosítások.
Elől a kompakt SUV-k új fényszórókat, és lezárt hűtőrácsokat vonultatnak majd fel, de a lökhárítók is át lesznek alakítva aerodinamikai hatékonyság, és a megkülönböztethetőség miatt.
Galéria: Mercedes EQA and EQB spy photos
Hátul a két fényszórót összekötő fénysor lesz a legnagyobb újdonság, míg a rendszámtábla helye a lökhárítóra kerül. A csomag új felniket is tartalmaz majd.
Mind az EQA és az EQB a gyártó MEA EVA II platformjára épülnek. A német lapok szerint a Mercedes 60 és 110 kWh közötti akkumulátorokat kínál majd, és három villanymotort, melyek 204, 272 és 340 lóerősek lesznek. Legalább 400 km-esre teszik a minimum hatótávot.
Az elektromos összkerékmeghajtású rendszerről még nincsenek hírek, egyelőre az látszik valószínűnek, hogy ez csak kiegészítő lesz. A hajtásláncok mellett a két modell hasonló elektronikával is lesz felszerelve, ami az MBUX infotainment-rendszert és a gyártó félautomata önvezető képességet biztosító vezetési segédleteit is sejteti.
Tekintve, hogy már elég lengén öltözöttek a modellek, feltételezhető, hogy előbb, vagy utóbb (inkább előbb) be is mutathatják őket. Az EQA esetében már jelezte a Mercedes, hogy ez ősszel lesz, vélhetően a Párizsi Autószalonon, az EQB pedig 2021-ben érkezhet.
A Mercedes-Benz egyik legnépszerűbb modelljének, a C-osztálynak a következő generációját teszteli a Nürburgringen, erről szól az alábbi videó: