Úgy néz ki, a világ vezető villanyautó-gyártója jó lóra tehet azzal, hogy viszonylag elérhető áron adja pickupja alapverzióját.

Amikor legutoljára néztük, a Tesla Cybertruck éppen kétszázezer eladásnál tartott, amiből 146 ezer a bemutatótól számított 24 órán belül érkezett.

De ez még tavaly novemberben volt, és a legutóbbi elemzés már arról szól, hogy több, mint félmillió ember fejezte ki vásárlási szándékát.

Ezt száz dollárral megszorozva (ennyi ugyanis a foglaló), azt jelenti, hogy a Tesla 53,5 millió dollárt, azaz több, mint 16 milliárd forintot gyűjtött össze az eltelt pár hónapban, bár azt hozzá kell tenni, hogy visszatéríthető összegekről van szó.

Ha reálisan vesszük a dolgokat, akkor elképzelhető, hogy sokan a hype hevében tették le a száz dollárt, sokan pedig nem, hogy nem vezették, de még nem is látták élőben a kocsit, szóval lehetetlen megmondani, hányan fogják magukat meggondolni.

Ha a Tesla tud ragaszkodni a tervhez, és nem csúszik a Cybertruck gyártása, ami a kaliforniai gyártónál nem szokott előfordulni, az első tulajdonosok már jövőre átvehetik a slusszkulcsot.

Addig is Elon Muskon van a teher, hogy fenntartsa az érdeklődést az elektromos pickup iránt, abban pedig biztosak vagyunk, hogy erre van pár ötlete, remélhetőleg nem tánccal, ahogy nemrég egy közelmúltbeli prezentáción tette.

Az alap Cybertruck „mindössze” 39900 dollárba (12 millió forintba) fog kerülni, ebben egyetlen villanymotor lesz, százra 6,5 mp alatt gyorsul majd, és több, mint 400 km-t bír majd ki egy szuszra.

A középső, kétmotoros modell egy tizessel (azaz hárommillió forinttal) drágább, de 4,4 alatt százon van, és már 480 km feletti utakat is meg tud tenni egyhuzamban, míg a csúcsragadozó hárommotoros 69900 dollárba fáj, de ezért cserébe kevesebb, mint 3 mp alatt százon van, és 800 km-t bír töltés nélkül.


A Tesla Model Y első darabjai a vártnál jóval korábban, akár már márciusban kikerülhetnek a gyártó kezei közül, ezért itt egy rövid videó, ami megmutatja, mit kell tudnunk az új modellről.