Minden Bugatti logóval ellátott autó különleges, de vannak ennél is különlegesebbek. A Chiron 400 km/h fölötti tempójával így is elég kemény volt, hát még a 48 m/h-t is megütő Chiron Super Sport 300+!

Abból mindössze harmincat építenek, és már mind elkapkodták. Bár a sima Chiron nem tud ilyen tempót, a gyártó azért épített még egy egyedi darabot belőle.

A molsheimi gyárban most fejezték be a munkát a 250. elkészült Chironon, három évvel az első elkészülte után.

Ez azért fontos, mert ezzel hivatalosan is a második feléhez érkezett a sorozat, még kétszázötvenet építenek, amiből már csak százat lehet megvásárolni.

A 250. neve Chiron Sport Edition Noire Sportive, és ezt is a Genfi Autószalonon állítják majd ki. A fő változás a többi darabhoz képest a szénszálas mattfekete kasztni.

Ez a Chiron azonban belül sem sokkal színesebb, így szinte lopakodóként suhan az úton a 8.0-literes, négy turbós W16-ból kiokádott 1600 lóerőnek hála.

A vezérigazgató, Stephan Winkelmann elmondta: „Minden, a gyárunkat elhagyó Chiron egy technikai csoda, a 250. is. Ezt a mérföldkövet ilyen rövid idő alatt elérni lenyűgöző dolog, ami büszkeséggel tölt el. Várom már a gyártási ciklus második felét.”

„Egy rekordokkal teli év után a Chiron a következő, sikerekkel teli évnek is a sarokköve lesz. Minden egyes darab igazolja, miért vagyunk az autógyártás csúcsán.”

(Galéria a lap alján)


A Lamborghini új, kifejezetten pályahasználatra szánt hiperautóval készül, most pedig az abba kerülő V12-es nem akármilyen hangját is megmutatták nekünk.

Galéria: Bugatti Chiron Edition Noire Sportive