Az új-generációs i20 hivatalos bemutatójára a márciusi Genfi Autószalonon kerül majd sor, és bár nem szokatlan, hogy a gyártók online formában már korábban bemutatják modelljeiket, jelen esetben biztosan nem ez történt.

Ilyenkor ugyanis a pontos specifikációkat is közzéteszik, most azonban csak fotók érkeztek az újdonságról, amik ettől függetlenül elég sokat elárulnak a modellről.

Többek között azt, hogy az i20 a korábbinál sportosabb megjelenéssel kerül a kereskedésekbe, ez pedig javíthatja az esélyeit az olyan riválisokkal szemben, mint például a Volkswagen Polo vagy épp a Ford Fiesta.

Az autó frontrésze agresszívabb megjelenést kapott, ami nagyrészt a szélesebb hűtőrácsnak és a sportos, a korábbinál nagyobb méretű légbeömlőket felsorakoztató lökhárítónak köszönhető, de érezhető a változás a hátsó részen is, ahol a Z-mintát formáló hátsó lámpákat immár egy keskeny LED-sáv köti össze. 

Ahogyan arra számítani lehetett, elérhető lesz a kéttónusú fényezés is, a kiszivárgott fotókon látható kék-fekete változat pedig tagadhatatlanul jól mutat.

A technikai változtatásokról továbbra sem érkeztek még információk, ám arra számítunk, hogy az utastér is átalakult, és olyan új fejlesztésekkel gazdagodott, mint a digitális műszercsoport, vagy épp a korábban már látott széles képernyő kijelző, amiről az infotainment rendszer lesz vezérelhető.

A jelenleg rendelkezésre álló félhivatalos értesülések szerint a 1.literes, turbóval kiegészített háromhengeres T-GDI motor és az 1.2 literes négyhengeres szívómotor továbbra is a kínálat része marad, míg bónuszként egy villanyosított változat is érkezhet, hogy az EU-s szabályoknak megfelelően a károsanyag-kibocsátás szintje a határértéken belül maradjon.

Most először az i20 történetében a Hyundai egy teljesítményspecifikus N-változattal is előállhat, amelynek meghajtásáról a 200 lóerő körüli teljesítménnyel rendelkező 1.6 literes, négyhengeres turbómotor gondoskodhat.

(Galéria a lap alján)


Hyundai Prophecy-teaser

Galéria: Hyundai i20 2021