A Volkswagen nem tudott megegyezni a német fogyasztóvédelem képviselőivel a dízelbotrány károsultjainak kártérítéséről szóló tárgyaláson.

A gyártó szerint a Német Fogyasztói Szervezetek Szövetségével (VZBV) folytatott egyeztetések azután szakadtak meg, miután „a felperesek ügyvédei indokolatlanul követeltek 50 millió eurót tőlük.”

Ennek ellenére a Volkswagen-csoport igazgatói tanácsa megállapodott egy 830 millió eurós (kb. 272 milliárd forintos) kártérítési alap létrehozásán vésztanácskozásukon.

A cég szerint „a VZBV-vel folytatott, peren kívüli megegyezési tárgyalás félbeszakadásának nem szabad, hogy negatív hatással legyen az ügyfeleinkre.”

Éppen emiatt döntött úgy a Volkswagen, hogy az előző megállapodásban szereplő 830 millió eurót kifizetik „azoknak az ügyfeleknek, akik csatlakoztak a perhez, és akik jogosultak a kártérítésre, még a VZVB támogatása nélkül is.”

A német óriáscég a fogyasztóvédelem ügyvédei által követelt 50 millió eurós átalánydíjat okolta azért, amiért megszakadtak a tárgyalások:

„A szövetség jogi tanácsadóit többször is megkértük, hogy adjanak megfelelő indokot erre a magas összegre, de ez nem történt meg. Az ügyészek emellett azt sem engedték, hogy egy független harmadik fél is megtekintse követelésüket.” -, mondta a Volkswagen közleményében.

Természetesen a Német Fogyasztói Szervezetek Szövetségének más magyarázata van az egyeztetések sikertelenségére.

A Reuters szerint ők azt mondták, a VW nem garantálta, hogy olyan kompenzációs rendszert hoznak létre, amely az ügyfeleiknek is megfelelő lenne. A VZBV továbbra is folytatni fogja a megegyezések kikényszerítését a német bíróságokon.

És mi lesz azokkal a vásárlókkal, akik kártérítést szeretnének amiatt, hogy megbütykölt alkatrészekkel felszerelt dízeleket adtak el nekik? A gyártó szerint az erre jogosultak március végétől „könnyedén, és gyorsan, egy összegben juthatnak hozzá az egyszeri kifizetéshez, melyet külön rájuk szabtak.”


Még idén bemutatkozik a Volkswagen Golf nyolcadik szériájának egyik emelt teljesítményű változata, a GTI TCR. A modellt a gyártó már a Nürburgringen teszteli.