Európa déli részén sikerült kémfotósoknak pár képet lőnie a Dacia Logan következő, éppen tesztelés alatt álló generációjának prototípusáról.
Az olcsó szedán jelenleg gyártásban lévő verziója 2012-ben mutatkozott be, az új majd átgondolt külsőt kap majd, elsősorban az új Duster által inspirálva.
A kőkemény álca, és műanyaglapok nagyon jó munkát végeznek az autó jegyeinek elrejtésében, de azt így is megállapíthatjuk, hogy nagyjából elődje méreteivel fog rendelkezni.
Ahhoz sajnos nem sikerült elég közel kerülni a modellhez, hogy a beltérről is sikerüljön premierplán képeket készíteni, de ráközelítve látható, hogy a műszerfalat is letakarták, azaz itt is lesznek változások.
Arra számítunk, hogy az új Dusterből a kormány, és a váltó is átvándoról a Loganba, ahogy az infotainment rendszer is.
Ahogy az új Sandero alatt is, mely szintén tesztelés alatt áll, a Logan alatt is a Renult egyszerűsített CMF-B platformja van. Ez, amit amúgy az új Clio, Captur és Juke is használnak, akár hibrid hajtásláncokkal is kompatibilis lehet.
A Logan esetében az értesülések szerint a Clióban debütáló, egy 1,6-literes benzines, illetve egy villanymotor kombójával rendelkező hibrid változatot jelenti majd ez.
Később a kínálat már enyhehibrideket is magában tudhat, de az alapmodellek továbbra is a benzines, és dízelmotorral ellátottak lesznek.
Konkrétan 1.0-literes, benzines szívó-, és turbómotorok és 1,5-literes dízelek lesznek majd a választék, a Daimlerrel közösen fejlesztett 1,3-literes erőforrás viszont várhatóan nem lesz a Logan család tagja.
A román gyártó az új Logant október elején, a Párizsi Autószalonon mutathatja majd be a Sandero új generációjával egyetemben.