A több kamerából álló rendszerben rengeteg érdekes újítás található meg, nem is csoda, hogy egy kisebb vagyonba kerül.

A hagyományos visszapillantókat egyre inkább felváltják a kamerák, és a képernyők, a Lexus ebbe az irányba már pár éve meg is tette az első lépéseket, amikor bemutatták a Digital Side-View Monitor névre keresztelt technológiát.

Most már Európában is elérhető ez a rendszer az ES 300h-ra először. Az Egyesült Királyságban 1600 fontba (600 ezer forint kb.) kerülő kiegészítő az autó melletti, és mögötti területre biztosít nagyobb rálátást, ezzel kanyarodás, és tolatás közben teljesen kiiktatva a vakfoltokat.

Az autók ezentúl két, az A-oszlopokra szerelt ötcolos monitoron mutatják meg a sofőrnek, mi is történik mögötte. A kamerákat vékony, és aerodinamikailag is előnyös tokokba helyezik, hogy az előre való kitekintést ne zavarják, és nagy sebességnél ne legyenek hangosak.

Emellett a kiegészítő beépített fűtést is tartalmaz, elhelyezésüknek hála pedig a hó, és az eső nem csapódik le a lencsén.

A rendszert egy olyan szenzorral is felszerelték, ami automatikusan szűri a többi autó reflektorának fényét, hogy éjjel is biztonságosan lehessen használni.

Galéria: Lexus digitális visszapillantó

A Digital Side-View Monitorban olyan automata is van, amely észleli, ha a sofőr az indexet használja, vagy rükvercbe kapcsol, és ennek megfelelő képet mutat a kijelzőn. Amennyiben ez valakit idegesítene, ki is lehet kapcsolni.

Emellett további funkciója, hogy parkolásnál a kivetített képre az egyes tereptárgyak távolságát kivetíti, 50 cm-es távolságig.

Menet közben is működik ez, akkor 70 km/h-s sebességig tudja megmutatni az előttünk lévpk távolságát a kamera 5, 10, vagy 15 méteres jelzővel, ha ennél gyorsabban megyünk, utóbbi 30 m-re változik.

A Toyota luxusautógyára a technológiát majd a Genfi Autószalonon is bemutatja európai érdeklődőinek.


Szinte folytatásért kiált a legjobb vágás kategóriában Oscar-díjjal is jutalmazott Ford v Ferrari, az alábbi, magyar felirattal ellátott kisfilmből pedig az is kiderül, hogy bőven lenne még mit megfilmesíteni ebből a párharcból.