Több kémfotó került már elő a S-osztályú Mercedes szedán következő generációjáról, bár a gyártó igyekezett jól elrejteni a darabot a kíváncsi szemek elől.
Egészen addig, amíg a lent látható kémfotó ki nem szivárgott róla. Bár messze nem tökéletes a kép a belógó vezetékeknek, és csöveknek hála, elég jól rá lehet látni rajta a kocsi elejére, és oldalára.

Ennek az eredménye az a fenti modell, amely talán az eddigi legközelebb van ahhoz, hogy pontosan lássuk, hogy fog majd kinézni az új luxusszedán.
A kiszivárgott kép alapján nem sokat lehetett kikövetkeztetni az autó oldaláról, de egyéb kémfotók alapján az álca alatti fémlemezek egy helyen kidomborodnak.
Ez a kidomborodás az ajtók alján, a kerekek között található, de egy másikat az első sárvédőtől a hátsó lámpáig is láthatunk. A rejtett kilincsek, melyek több tesztpéldányon is jelen voltak, hiányoznak a képekről.
A legnagyobb változás az új S-osztálynál elől lesz, a hűtőrács konkrétan kiemelkedik a frontrészből. Egyenesebb, mint a jelenlegi modellen, és új fényszórók fogják közre. Ezalatt egy sportosabb alsó frontrész látható.
Galéria: 2021 Mercedes-Benz S-Class Renderings
Bár a kinézetbeli módosítások így is apróbbak, a karosszéria alatt vannak azok a változások, melyek igazán számítanak.
Ezt sajnos renderképeken nem tudjuk megmutatni, de korábban erre is volt rálátásunk. A digitális műszerfal a kormány mögé került, középre egy nagyobb, négyzetalakú konzol került, mely a gyártó infotainment rendszerét tartalmazhatja.
Az új S-osztályú Mercedes még év vége előtt megmutatja majd magát a világnak. Az osztály egy elektromos modellt is kap EQS néven, illetve a Maybach révén egy ennél is prémiumabb verziót.