Az új generációban érintőképernyő, hibrid hajtáslánc, minden lesz, amit manapság elvár egy autótól az ember.

A 2012-ben elindított, és 2016-ban frissített második generációs Dacia Sandero hamarosan elköszön a vásárlóktól, hogy egy új, sokkal modernebb darabnak adja át a helyét.

Egy tesztelő példányról már tettek közzé fotókat, de most lehetett először havas körülmények között lekapni az olcsó kisautót. Bár ez magában nem jelent sokat, de jól megnézve látszik, hogy az első lökhárítón, és a motorháztetőn megvékonyodott az álca.

Ennek köszönhetően megnézhetjük magunknak a felső és alsó hűtőrácsot, a ködlámpákat magába foglaló lökhárítót, és a fényszórók kis részét.

Galéria: 2021 Dacia Sandero new spy shots

Ahogy látható, az alsó hűtőrács teljesen fedetlen, sportos alakjában mint egy méhkas, úgy vannak rendezve a fémlapok. A felső elsősorban az új Duster dizájnjára hasonlít, például ahogy az első fényszórókkal összeáll.

Sajnos a kasztni többi része továbbra is rendesen be van csomagolva, így a fényszórókat nem csodálhatjuk meg. Az alapján, ami látható azonban, ezek valószínűleg már véglegesek. Az ajtók is jól le lettek takarva.

Belül a ferdehátú várhatóan egy szinttel feljebb lép, a váltót átveszi a Dustertől, új anyagokat kap, illetve egy tabletszerű érintőképernyő is kerülhet majd bele.

A Sandero a hírek szerint a CMF-B platform egy változatára épül, ezt használja a Renault Captur, a Clio és a Nissan Juke is. A francia L’Argus szerint így a Dacia a 140 lóerős, 1,6-literes E-Tech hibrid hajtásláncot is megkaphatja, mely a Clióban mutatkozott be.

Bár ez lesz a csúcskategória a Sanderón belül, egy szívó, egy turbó, és egy dízelmotor is szerepelhet majd a kínálatban, és később enyhehibrid darabok is érkezhetnek az ősszel Párizsban bemutatkozó modellből.