Olyan világban élünk, ahol bizonyos sportautók akár a szupersportautók teljesítményszintjét is elérhetik, sőt, akár meg is haladhatják azt, mindehhez pedig még drasztikus átlakításokra sem nagyon van szükség.

Ékes példája a fenti forgatókönyvnek az Audi RS7 Sportback, amely már gyári állapotában is 3.6 másodperces 0-100-as gyorsulást produkál. Természetesen vannak olyan vásárlók, akik magához az autóhoz ragaszkodnak, ám valamivel dinamikusabb vezetési élményre vágynak, ők ilyenkor Audi révén rendre az ABT-hoz fordulnak.

Csalódniuk pedig az RS7 Sportback esetében sem kell, hiszen a műhely a motorvezérlő szoftver újrahangolásával 3.3 másodpercre csökkentette a százas sprint időtartamát. Az elvégzett módosításnak köszönhetően a teljesítmény 700, a nyomaték pedig 880 Nm-re ugrott, ami egyértelműen a szupersportautók szintjét hozza.

A fenti értékek egyébként 100 lóerővel és 80 Nm-rel múlják felül a gyártó által megálmodottakat, így pedig már nem is annyira meglepő, hogy az RS7 Sportback a 610 lóerős Lamborghini Huracan Coupé szintjére került. Utóbbi modell egyébként 3.2 másodperc alatti tudja le a 100-as sprintet, miközben végsebessége a 325 km/órát is eléri.

Galéria: Abt Audi RS 7 Sportback

Az ABT közlése szerint a modellt tesztpadon és közúton is megfuttaták, a motor pedig jól reagált a változtatásokra, így az extra lóerők kezelése semmi gondot nem jelent számára.

Ha valaki egyéb változtatásokra is igényt tartana, akkor a műhely új, különböző méretben és stílusban elérhető alufelniket is kínál, akik pedig nem tudnak választani a gyártó által felkínált fényezések közül, az ABT kínálatában lévők között is szétnézhetnek.

A műhely korábban több felsőkategóriás Audit is kezelésbe vett, köztük az RS6 Avantot és az RS Q8-at is, amelyről előbbi esetében itt, utóbbi kapcsán pedig itt olvashattok.


Audi RS7 Sportback