Az új 2020-as Citroen C5 Aircross hibrid a héten mutatkozott be a Brüsszeli Autószalonon, és 55 km-es hatótáv mellett csak 32g CO2-t bocsájt ki kilométerenként. Franciaországban már rendelhető a típus, az ára pedig 39950€, ami 13,5 millió forintnak felel meg.

A Citroen szerint kategóriája legkeresettebb személyszállítója a C5 Aircross, melyben 3 különálló hátsó ülés található, melyek dönthetőek, tologathatóak, és akár kis is vehetőek, valamint a kategóriában legnagyobbnak számító, 600 literes csomagtér.

A plug-in hibrid hajtásláncban a Citroen 1.6 literes PureTech benzinmotorja van 180 lóerővel, valamint egy 110 lóerős elektromotor, amit a belső égésű motor és a sebességváltó közé építettek be. Az összteljesítmény 225 lóerő és 320 Nm nyomaték, ami az első kerekeket hajtja.

Teljesen elektromos módban akár 135km/h-ig is lehet gyorsulni a családi crossoverrel. A 13.2 kWh-os akkumulátorcsomag otthoni konnektorról kb. 7 óra alatt, nagy teljesítményű töltővel viszont 2 óra alatt is feltölthető az autó.

A Citroen azt is bejelentette, hogy az autó elérhető lesz az új 1.2 literes 130 lóerős PureTech 130 S&S motorokkal is, ami egy nyolcsebességes automataváltóhoz fog csatlakozni.


Egy fantasztikus, magyar felirattal ellátott összeállítás arról, hogy a Ford v Ferrari című film ugyan remekül sikerült, ám olyan jeleneteket is a vászonra vitt, amik a valóságban eltérő módon történtek.