Négy gyorsulási versenyen méri össze az erejét a két izomautó, melyeken a rajt számít a kritikus pontnak.

Mind az új Ford Mustang Shelby GT500, mind a BMW M8 Competition teljesítményorientált autók, de így is sokban különböznek, és más a célközönségük is. Ahogy a lenti videó is mutatja azonban, rövid távon meglehetősen hasonlóan teljesítenek.

Brooks a Drag Timestól négy gyorsulási versenyt is megrendezett köztük, hogy lássuk, melyik a gyorsabb, és melyik nyújtja a legegyenletesebben erős teljesítményt.

Az első futamon az M8 Competition leheletnyivel jobban rajtol, hála remek rajtautomatikájának, és kipörgésgátlójának.

A lovas kocsi azonban fel tudott rá zárkózni a vége felé, végül a német izomautó 11,197 mp-es idővel nyert, míg a GT500 11,318 mp alatt ért célba.

A második futamon már jobban kapta el a startot a Ford, és jóval gyorsabban teljesítette a távot, mint a BMW, 10,553 mp-es időt futott, 216,68 km/h-s végsebességgel, riválisa 10,974 mp-es idejéhez, és 204,59 km/h-s sebességéhez képest.

A harmadik és a negyedik menet eredményét nem lőnénk le, csak annyit mondanánk, hogy nagyon szorosak voltak, és a Mustangnak gondjai akadnak azzal, hogy a földre juttassa az erejét.

Papíron amúgy a Fordnak nyilvánvaló előnye van. Hála 5,2-literes V8-asának, lenyűgöző, 760 lóerős teljesítménye van. Összehasonlításképp, a BMW 4,4-literes, biturbós V8-asa 616 lóerőre jó.