A gyár egy regisztrált jótékonysági szervezetet visz bíróság elé, azért, hogy biztosítsa a Purosangue nevet a jövőben érkező crossovere számára.

A Ferrari Purosangue, a márka első crossovere 2022-ben érkezik, ám lehet, más néven fog piacra kerülni, függően az olasz bíróság döntésétől.

A Purosangue Alapítványnak dolgozó ügyvédek a Financial Timesnak megerősítették, hogy a szervezetüket beperelte a Ferrari. A purosangue olaszul telivért jelent, de a komponensei direkt fordításban tiszta vérnek felelnek meg.

A Purosangue Alapítvány célja, hogy „emberek életkörülményeit javítsák a futáson és atletizáláson keresztül”, és „tehetséges fiatalokat” ösztönözzenek arra, hogy bajnokok legyenek. Másik céljuk, hogy saját képességeikben bízzanak, hogy céljaikat teljesítménynövelő szerek használata nélkül érjék el.

Ferrari SUV 2018 renderkép
Ferrari SUV renderkép

A szervezet szerint 2013 óta van tulajdonukban a védjegy, ami ruházati és egyéb cikkekre terjed ki. Miután a tárgyalásaik a Ferrarival sikertelenek voltak, blokkolták a Ferrari védjegykérelmét.

A Ferrari szerint a védjegyet el kellene távolítani, mert azt az elmúlt 5 évben nem használták sokat. A szervezet ügyvédei szerint viszont folyamatosan használták a nevet, például az Adidasszal is kötöttek szponzori megállapodást cipőkre és ruhákra.

Az ügy tárgyalása Bolognában lesz március 5-én.