Öveket becsatolni, a Halálos iramban kilencedik része tavasszal érkezik, és most bele is pillanthatunk, mi vár majd ránk. Nem, ez még nem egy „rendes” trailer, inkább egyfajta kedvcsináló, ami, ömm, kedvet szeretne csinálni a filmhez. Lejjebb lehet megnézni.

Az egyperces klipből nem sok derül ki azon kívül, hogy a veterán Vin Diesel és Michelle Rodriguez visszatérnek Dom és Letty szerepében. Dom épp egy traktort szerel, és a fiával van, akinek a létezésére az előző részben derült fény. Letty mosolyogva nézi őket, tökéletes a családi idill, és a garázsban látjuk a fekete Chargert is, miközben Dom hangja azt mondja, nem élheti az életét negyed mérföldről negyed mérföldre. Eddig elég unalmasnak tűnik.

A csavar a végén jön. Kiderül, hogy Dom fiát Briannek hívják, és valami közeleg. Tekintve, hogy Letty a nyakláncát Brianre bízza, míg Dom keze ökölbe szorul, valószínűleg valami rossz.

Mi reménykedünk, hogy akármi is az, nem valami gonosz hacker által életre keltett, gyilkos önvezető taxik azok, amelyek valami csoda folytán önálló akarattal rendelkeznek, és le akarnak számolni Vin Diesel karakterével.

A régóta esedékes kilencedik részről eddig nem sokat tudni, csak annyit, hogy a legfontosabb szereplők visszaérnek, azaz láthatjuk majd Jordana Brewstert Mia szerepében, bár az egyelőre kérdéses, hogy filmbeli férje, Brian O’Conner feltűnik-e. Paul Walker mellett a tavalyi, Hobbs és Shaw spinoff főszerepét megkapó Dwayne Johnson sem lesz benne a május 22-én a mozikba érkező filmben.