A Wheelsandmore nevű tuningcég bemutatta új csomagját a Mercedes-AMG GT R Roadsterhez, amelynek mind a külsejét, mind a teljesítményét igyekeztek új szintre emelni.
A cég három lépcsőben ajánlja ezeket a fejlesztéseket. Az első szint a motorvezérlő szoftver átírását. és új légszűrőket jelent a 4,0-literes biturbós V8-ashoz, amely 585-ről 650 lóerőre, és 780 Nm-re emeli a teljesítményt, ennek az ára 2251 euró.
Azoknak, akiknek ennél kicsivel több kraftra van szüksége, a kettes szintű csomag új sportkatalizátorokat is jelent, aminek már 670 lóerő, és 830 Nm-es nyomaték az eredménye, persze ez jóval drágább is, 7479 eurót kell érte kiperkálni. Végül, de nem utolsó sorban ott van a 16 723 eurót érő hármas csomag, amely nagyobb turbók beszerelését jelenti 750 lóerőért, és 860 Nm-es nyomatékért.
A Wheelsandmore szerint akár 800 lóerő fölé is tudták volna vinni a motort, de az a vezethetőség rovására menne. A motor fejlesztése mellett a cég új KW Variant 4-es lengéscsillapítókat, és hidraulikus emelőket is beszerelt, nehogy sikerüljön lehorzsolni az autó elejét.
A módosítások sorát újonnan tervezett, elől 20, hátul 21 colos felnik zárják. Az új aluk gumikkal, és egy új guminyomásmérő rendszerrel együtt 11 513 euróba fájnak.