A modell számai alapján képes lehet arra, hogy megszorongassa a Model 3-t, a kérdés az, hogy mennyiért lehet hozzájutni.

A német luxusmárka, a BMW egyelőre elnapolta az új négyes sorozat premierjét, ehelyett az idei Genfi Autókiállításon inkább az elektromos autók irányába tett egyik kulcsfontosságú lépést, a BMW i4-et mutatják be.

Legalábbis erről értesült a BMW Blog, akik szerint az i4 tanulmányként való bemutatásakor látott változat lesz nagyjából a végleges is, tehát nincs csicsás, Marsról hozott anyagokkal borítva a beltér, illetve semmi őrültségre nem kell számítani kinézet terén sem. A BMW villanyautóinak fenntartott „i” almárka harmadik darabja lesz ez, az i3 ferdehátú, és az i8 hibrid sportkocsi után.

A BMW i már közzé is tette a szedán adatait, ami elég vonzó képet fest róla: A gyártó szerint 523 lóerős lesz a kocsi, amivel 4 mp alatt hozza a százat. 80 kWh-s lítiumionos akkucsomagja maga 544 kilót nyom, így összesen nagyjából 600 km-es hatótávja lesz.

Hozzá kell tenni, hogy ez a szám a kicsit engedékenyebb európai WLTP szabvány szerinti hatótáv, Az Amerikai Környezetvédelmi Hivatal (EPA) várhatóan egy szigorúbb, 500 km körüli eredményt állapít majd meg.

Mivel az autó áráról még nincs információ, egyelőre nem tudni, az i4 hogy teljesíthet majd a Tesla Model 3 ellen, melynek 75 kWh-s, hátsókerék-meghajtású változata kerek 5 mp alatt van százon, hála az egyetlen, 340 lóerős motornak, illetve 600 km-es hatótávja van, szintén a WLTP mérése szerint. A kétmotoros, összkerekes Performance változat 580 lóerejével már 3,2 mp alatt éri el a 100 km/h-t, ha az ellen akar kezdeni valamit a BMW, nekik is egy összkerékmeghajtású modellre lesz szükségük.