Hétfőtől lehet rendelni az új, enyhehibrid Suzuki Vitarákat, és most a teljes árlista is közzé lett téve. A modell az említett zöldtechnológia miatt, illetve az alapfelszereltség feltupírozása miatt drágábban lesz elérhető, mint eddig.

A legolcsóbb GL kiszerelés ára 4,99 millió forint lesz, több egyéb felszereltségű darab is elérhető lesz, ezek közül a legdrágább, napfénytetővel, és kéttónusú fényezéssel ellátott GLX alapból 7,01 millió forintért vihető haza.

Suzuki Vitara

Fontos megjegyezni, hogy a most közzétett árak egyelőre még csak a manuális váltóval felszerelt darabokra vonatkoznak, Esztergomban ugyanis majd csak 2020 második felében kezdődik meg az automaták összeszerelése.

Tekintve, hogy a hazai szabályok értelmében legalább hálózatról tölthető modell kaphat zöld rendszámot, így ez nem igényelhető hozzá, a márka azonban hároméves, százezer kilométerig tartó garanciát ad az autóhoz (a motor, a turbó, és a váltó esetében ez +7 év is lehet kétszázezer kilométer alatt).

Forrás: hvg.hu