Ezúttal nem egy elkallódott alkatrész, hanem az örökségként eladott autó utáni pénz váltotta ki a perpatvart.

Amikor a Ferrari 250 GTO nem sportsikereivel, vagy gyönyörű, már-már művészi alakjával hívja fel magára a figyelmet, akkor általában valamilyen igazságügyi kontextusban merül fel, mint az a darab, amelynek váltója felett már évek óta pereskednek Nagy-Britanniában.

Azonban Franciaországban is kialakult egy konfliktus a legendás modell körül, konkrétan a már elhunyt, lelkes Ferrari-gyűjtő, illetve a Mas du Clos versenypálya tulajdonosa, Pierre Bardinon hagyatéka miatt folyik már évek óta a tárgyalás, éppen a napokban nyújtottak be egy fellebbezést az ügyben.

Összefoglalóként: 2014 áprilisában az autót eladták egy tajvani gyűjtőnek 46,5 millió dollárért (kb. 13,5 milliárd forint). Ne felejtsük, mivel csak 36 darab készült belőle, a Ferrari 250 GTO a világ egyik legdrágább autója. A csavar ott van, hogy a kocsit Pierre egyik fia, Patrick adta el apja nevében, ami még rendben is lenne, mivel az apa rá iratta a kocsi papírjait.

Azonban Anne, és Jean François, Patrick testvérei rámutattak, hogy az ő nevük is rajta van a regisztrációs lapon, amelyet akár csak véletlenszerűen is írhatott oda apjuk, ők azonban azt állítják, közös örökség volt az autó, így bizalommal való visszaélés miatt beperelték Patrickot.

És akkor térjünk vissza napjainkba: Első fokon a Creuse megyei bíróság Patricknak adott igazat, így megtarthatta a pénzt. A fellebbezés után azonban a limoges-i fellebbezéseket elbíráló tanács ezt az ítéletet megsemmisítette, és arra kötelezte őt, hogy utalja el testvérei részét az eladásból származó pénznek, ami azonban a kamatok és egyéb jutalékok miatt már nagyjából 50 millió euró köré hízott. Itt tartunk most, a második fellebbezés benyújtásakor.