2019-es los angelesi bemutatóját követően az új Toyota RAV4 Prime Európai piacon elérhető változatára is vethetünk némi pillantást. Nálunk majd Toyota RAV4 Plug-In Hybrid néven fut, de ettől eltekintve gyakorlatilag ugyanaz a két jármű.

A Toyota európai hibridjeinek élharcosaként számon tartott RAV4 Plug-In Hybrid papíron egy nagyon erős és hatékony csomagot biztosít. Az első hálózatról tölthető RAV4-es a cég legfrissebb technológiáit fogja tartalmazni, összesen 306 lóerővel, amit egy 2,5-literes benzines, illetve a hátsó tengelyre szerelt villanymotor hoznak össze. Így a hibrid 6,2 mp alatt gyorsul százra, és mindössze 29g/km-es szén-dioxid kibocsátása van, amivel listavezető a hasonló SUV-k között.

Galéria: Toyota RAV4 ibrida plug-in arriva in Europa

A GA-K platformra épült RAV4 hibrid lítiumionos akkumulátora a padlólemez alatt található, ezzel is segítve a súlyeloszlást. Az autó vezetését a cég intelligens összkerékmeghajtású rendszere is segíti. És ha már említettük az akkut: A Toyota pontos hatótávot nem említett, de állításuk szerint több, mint 65 km-t lehet vele menni tisztán elektromos módban, akár 135 km/h-ra gyorsulva, így elvileg a napi ingázást a benzines motor beröffentése nélkül megoldhatjuk.

A raktér 520 literes, az akkumulátor miatt hatvannal kevesebb, mint egy hagyományos RAV4-nél. Az európai RAV4 Plug-In Hybridet könnyű lesz megismerni, hála kétszínű festésének, sportosabb lökhárítóinak, illetve 18, és 19 colos felnijeinek.

Belül a kárpitot gondolták újra, egy 9 colos, Apple CarPlayjel és Android Autóval kompatibilis multimédia-rendszert telepítettek, fűtött első, és hátsó üléseket tettek be, sok egyéb kiegészítés mellett. A Toyota RAV4 Plug-In Hybrid az év második felétől érhető majd el Európában.