Az Egyesült Államokban szeptemberben lép hatályba a „csendes autókra” vonatkozó rendszabály, ennek részeként a gyártók új, gyalogosokat figyelmeztető rendszereket vezetnek be autóikba.

Ezek a rendszerek általában pár külső hangszóróból állnak, amelyek zajokkal figyelmeztetik a jelenlévő gyalogosokat és biciklistákat a csendes hibrid, és elektromos autók közeledtére. A hangok 30 km/h-s tempó alatt hallhatóak, és könnyen emberéleteket menthetnek.

Bár a rendszernek elsősorban biztonsági céljai vannak, egyes márkák azt vizsgálják, mi másra lehetnek jók. A las vegasi CES elektronikai kiállításon a Harman bemutatta az eESS Safe and Sound rendszert, ami a figyelmeztető jelzést az autó hangrendszerével köti össze, így pl. szabadtéri bulikon is lehet azt használni.

 

A Teslának egészen más ötlete támadt, a vezérigazgató Elon Musk egy Twitter-bejegyzésben elmondta, a „Teslák akár szóba is állhatnak a gyalogosokkal, ha valaki azt kívánja.” A rövid videóban, amely emellé érkezik, egy Model 3 mondja a nézőnek, hogy „Ne csak állj ott, ugorj be!”, Musk pedig később azt is elmondta, hogy a rendszer segítségével akár szellentéshangokkal is szórakoztathatjuk a körülöttünk lévőket.

Biztosak vagyunk benne, hogy az amerikai kormány ezt az utóbbi ötletet imádni fogja, de hogy hogyan beszél majd az emberekkel az autó, az még egyáltalán nem tiszta. A videó alapján előre felvett üzeneteket játszik majd le, vagy a mi hangunkat közvetíti a mikrofonon át a külvilágnak. Ezt a megoldást elsősorban páncélozott autóknál már használják egyébként. Az Engadget riportja szerint akárhogyan is működjön ez a dolog, hamarosan jön a kiegészítés, várhatóan egy hálózaton keresztül történő frissítés keretében.