Az elektromos autók egyre népszerűbbek lesznek, ennek ellenére a BMW nem mondana le a hagyományos hajtásláncokról sem. A gyártó szerint a teljesen elektromos technológiára való átállás akár 20-30 évig is elhúzódhat.

Az iX3 lesz a márka első teljesen elektromos modellje. A BMW azonban nem siet azzal, hogy kivezesse a piacról belsőégésű motorral ellátott modelljeit. A cég képviselői biztosak benne, hogy az ilyenek közül az utolsó legfeljebb pár évtized múlva kerül le a gyártósorról, addig pedig a hibridek jelentik a jövőt.

A BMW kutatási és fejlesztési részlegének vezetője, Klaus Fröhlich egy, az Automotive News Europe-nak adott interjúban ejtette el, hogy a dízelmotorok további húsz, a benzinesek pedig akár 30 évig is köztünk maradhatnak.

Fröhlich arról is beszélt, hogy egyelőre nem optimista azzal kapcsolatban, hogy a következő években komolyan elterjedhetnek az elektromos autók, elsősorban amiatt, hogy az akkumulátorok legyártása iszonyatosan költséges feladat, és a felhasználók sem biztos, hogy pár évente szeretnék cserélni a drága alkatrészt, amit a gyorstöltők elég komoly mértékben károsítanak.

A BMW-nél hamarosan minden háromhengeres benzines, négyhengeres dízel, illetve minden nagy teljesítményű V12-es motor gyártását beszüntetik, 2021-ben pedig egy új, CLAR nevű platform bevezetését tervezik, amely elsősorban hibridek alapja lehet, olyan akkumulátorokkal, amelyek 120 tisztán elektromos meghajtással megtett kilométert biztosíthatnak, mondta el Fröhlich.