A digitális korszakban egyre nehezebb lesz bármit is titokban tartani, mert szinte mindig, mindenhol van egy kamera a közelben. A lencse ezúttal egy Tesla Model X felé nézett, mellyel egy garázsba készültek beállni.
Eddig minden oké is lenne, de miután a bejáróra áll, és kiengedi gyerekeit, a volán mögött ülő nő az egyik szárnyas ajtót nyitva hagyja, ahogy a lejjebb látható, biztonsági kamera által rögzített felvétel is mutatja.
A sofőr ezzel nem nagyon törődött, és a nyitott ajtóval akart behajtani a garázsba. Nem volt jó döntés, ugyanis nem volt elég a hely arra, hogy beférjen így. Ki lehet találni, mi történt: az elektromos SUV ajtaja nekimegy a falnak, és fájdalmas hanggal hátrabicsaklik, így nem is ehet már bezárni.
Ez a fajta baleset mind az autón, mind a tulajdonos bankszámláján komoly nyomot hagy. Szerencsére elég szép garázsuk van, ahol többek között egy felújított Mustangot is látni, szóval nem kell attól tartani, hogy a gatyájukat is a javításra kell költeniük.
Persze mondani sem kell, balesetek mindenkivel előfordulhatnak, de ezek egy jó része elkerülhető lenne, ha egy kicsit jobban figyelemmel lennénk a környezetünk iránt. És nem nyitott ajtóval hajtanánk be a garázsba, ahogy azt ez a sofőr most egy életre megtanulta.