Egy luxusmárka szempontjából minden fontos statisztika szerint remek formában van a Lamborghini. 2019 volt a legerősebb évük eladások szempontjából 56 éves történelmük alatt, a pénzügyi év első felében pedig 96%-kal több autót adtak el, mint 2018-ban, hála elsősorban az új Urus SUV iránti hatalmas érdeklődésnek.
Az olasz Sant’Agatából származó márka továbbra is a valaha ment leggyorsabb körök élmezőnyében van a hírhedt Nürburgringen, hála Marco Mapelli, gyári sofőr észveszejtő, 6:44.97-es menetének az Aventador SVJ volánja mögött még 2018 nyarán. A cég sportosztálya is rengeteg elismerést zsebelt be, mind az IMSA GTD konstruktőri, mind az International GT Open egyéni címét elhódították 2019-ben.
Azonban sok egzotikus márkához hasonlóan a Lamborghininek is megvoltak a maga zűrös időszakai, ami emlékezteti őket, hogy az autóipar öldöklő küzdelmében a bőség sosem vehető garantáltnak. A cég jelenlegi sikerét több különböző tényezőnek köszönheti, melyek nem csak jelenlegi helyzetüket magyarázzák meg, de az évtized előrehaladtával ennek tartósságát is előrevetítik. Ezeket járjuk most körbe.
Nem csak szép, okos is
A gyönyörű külső és a kőkemény hajtásláncok már az első, V12-es által hajtott 350 GT 1964-es utcára kerülése óta a Lamborghini védjegyei. Azonban egy olyan korban, ahol már a családi autók is simán 700 lóerősek, a sportkocsigyártók nem ülhetnek a babérjaikon. Ennek megfelelően a Huracán Evo Spyderhez hasonló modellek nem csak álleejtően szép ékalakjukkal, vagy remek gyorsulásukkal kell, hogy hódítsanak, hanem a kifinomult beépített technológiával is, hogy akkor is nagyszerű élményt nyújtsanak, amikor nem kell a gázba taposnunk.
Maurizio Reggiani, a Lamborghini technikai igazgatója még tavaly nyáron, Pebble Beachen nyilatkozott a Motor1-nek: „Ez egy lényeges kérdés. Ezek a rendszerek segítenek, hogy jobban megértsük a vásárlóinkat, például, amikor valaki a Sport üzemmódra kapcsol, vélhetően jól szeretne szórakozni, így itt a hátsókerekes kormányzással és a nyomatékeloszlás állításával a sofőr kívánsága szerinti driftszöget tudja magának beállítani úgy, hogy biztos lehet benne, nem száll el a kocsi alóla. Amikor azonban a Strada módban vezet, tudjuk, hogy nagyobb stabilitásra, biztosabb irányításra van szüksége.” Ez azt jelenti, hogy a tengelyekre küldött nyomaték, a felfüggesztés merevsége, a stabilizátorok, minden releváns beállítás a felhasználó igényeihez igazodik.
Galéria: 2020 Lamborghini Aventador SVJ Roadster
Bár vannak a gyártó számára szent dolgok, mint a sportkocsijaikban található V10-es és V12-es szívómotorok, megmutatták, hogy más szegmensben is otthon vannak, ennek eredményeként a Lamborghini Urusnál egy 650 lóerős, 4.0-literes V8-as biturbó mellett döntöttek, elsősorban az alacsony fordulatszámnál biztosított nyomaték miatt. Ez az első sorozatgyártott jármű, melyben kompresszort alkalmaznak, ez pedig az okos nyomatékelosztással, illetve a csúcsminőségű kiegészítőkkel, mint a tízszelepes fékek, egy olyan 2175 kilós szörnyet eredményeznek, amely sportkocsiként, 3,6 mp alatt van százon, és gyorsabb köröket fut, mint egy Gallardo.
Így már nem olyan meglepő, hogy az Urus a már említett Huracán és Aventador mellett is nagy népszerűségnek örvend, sőt, már arról beszél a márka, hogy 8500 darabra korlátozzák gyártását, hogy megőrizzék a Lamborghini exkluzivitását.
A márka képének kialakítása
Egy jó terméket legyártani egy dolog, hatékonyan reklámozni azonban merőben más. A Lamborghini szerencséjére azonban ebből a szempontból is kitűnnek riválisaik közül. A lenti, Lamborghini Real Loverhez hasonló szpotok egyszerre megindítóak, és ragadják meg a lényegét a gyártó modelljeinek vonzerejében, azt sugallva, pontosan tudják, kinek készülnek ezek az autók, és hogy miért szeretik őket annyira.
Persze nem csak az okos reklámfilmekről van szó. Az Instagramhoz hasonló közösségi oldalakon – ahol amúgy a Lamborghininek a Ferrarinál 30%-kal több, 24,6 millió követője van – egyszerre lengethetik a figyelemfelkeltő designokat, és köthetik össze a nevüket mások imázsával, legyen az egy autóversenyző, egy influenszer, vagy akárki, akinek eléggé ismert a neve.
És persze ott vannak a saját ajándéktárgyak, melyek további bevételi forrást jelentenek, és emellett egyfajta életstílusként reklámozzák a Lamborghinit. Példának okáért, a Legóval való együttműködésnek köszönhetően gyermekünk hamarosan akár Urust, vagy Huracánt is építhet magának.
A vezetés
Bár ezen a fronton a puzzle sok darabja már eddig is a helyén volt, külön meg kell említeni a jelenlegi vezérigazgatót, Stefano Domenicalit, aki a jelenlegi vizekre evezte a Lamborghinit.
Az olaszországi Imolában született és nevelkedett Domenicali gyermekkora jelentős részét a helyi versenypályán töltötte, versenyhétvégéken a paddockban segítve ki, és persze önéletrajzában a Ferrari Formula 1-es csapatfőnöki pozíciója is jól mutat az Audi által 2014-ben való leszerződtetése előtt.
„Az emberek, akik velünk dolgoznak, jelentik számomra a legtöbbet. Mindennek a lényege, hogy egy hihetetlenül szenvedélyes, és elkötelezett csapatunk van” – Stefano Domenicali
Két évvel később átvette Stephan Winkelmann helyét a Lamborghininél. Nem kapott nehéz feladatot, Winkelmann 11 éve alatt egy egyenletes növekedési pályára állította a céget, egy időben megduplázva eladásaikat, és több, mint 50%-kal növelve a munkaerőt. Emellett a jelenleg forgalomban lévő három Lamborghini modellből kettő alapverziójának születésénél bábáskodott. A rekordot jelentő 2019-es év alapján azonban Domenicalinak is jól megy a munka.
A Luxury Londonnak még áprilisban így nyilatkozott: „Mindig úgy terveztük, hogy az Urusszal megduplázzuk a legyártott autóink számát, efelé jó úton vagyunk. Ennek azonban elsősorban a dolgozóink a hajtóereje, 2018 végén 1750 alkalmazottunk volt, ennek 70%-át az elmúlt öt évben vettük fel. Ők jelentik számomra a legtöbbet. Mindennek a lényege, hogy egy hihetetlenül szenvedélyes, és elkötelezett csapatunk van.”
Mit tartogat a jövő?
Az előttük álló útra tekintve, az Aventador utódja, egy 2+2 üléses GT, illetve a hibridek megjelenése az, ami a következő lépés lehet: „A szuperautók mások, mint az átlag személyautók, de a hibridek és villanyautók piacra kerülésével fontos, hogy a fejlesztőinket ezek kutatására állítsuk rá.” – magyarázta Domenicali, - „Az első lépés efelé a következő generációs sportautóink hibrid rendszerének kiépítése lesz, az Urusszal együtt.”
Magyarán, bár a limitált Sian a cég következő élharcosának arculatát nem is tükrözi, hibrid hajtáslánca – mely a megszokott, 6,5-literes V12-es szívómotort egy 48 voltos enyhehibrid rendszerrel házasítja 819 lóerőért, – azt mutathatja, mire számíthatunk motortérben.
Akármi is legyen, nagy tétben merünk fogadni arra, hogy a Lamborghini következő darabjai megtartják az eddigiek jó szokását, azaz egyszerre fordítják maguk felé az emberek tekintetét, és gyorsítják fel szívverésüket. „A jövőben ugyanúgy a szuper-sportautókra kell, hogy összpontosítsunk.” – fejezte be Domenicali.