Az Audi jó pár tanulmányt és új technológiát hozott a las vegasi CES elektronikai kiállításra, például a tavalyi Sanghaji Autókiállításon már megmutatott önvezető AI:ME koncepciót. Tulajdonképpen ez lesz az Audi elektromos kisautója, ugyanarra az MEB alvázra építve, amelyre a VW ID.3 és a Seat El Born is fel lett húzva.

Itt azonban hagyta a cég a tervezőinek, hogy minél kreatívabbak legyenek, ennek eredménye egy eléggé laza, és kívülről is kényelmesnek látszó beltér lett, ahol az utasok és a sofőr is kedvükre lebzselhetnek, utóbbi például az AI:ME „önvezető” képességei, és visszahúzható kormánykereke révén.

A további, Audi által bemutatott eszközök között lesz egy 3D-s, vegyes valóságot alkalmazó „képernyő”, melyet a Samsunggal közösen fejlesztettek, és úgy mutatja a képeket a sofőrnek, mintha a szélvédőn túl, 10-70 méteres távolságban lennének, ez az illúzió pedig kevésbé fárasztja a szemet.

A cég „Intelligent Experience” névre keresztelt navigációs rendszerét is kiállítják, ebbe mesterséges intelligencia került. A rendszer, mely folyamatosan tanul, már a mostani MMI-vel elérhető modellekben jelen van, elmenti a sofőr többször látogatott célállomásait, és ezeket a dátummal, időponttal és forgalmi állapotokkal összevetve a lehető legjobb útvonalat igyekszik kínálni.

Az Audi szerint ez a rendszer a jövőben arra is képes lesz, hogy kielemezze az autó a felhasználó által kedvelt beállításait az ülés helyzetétől a lejátszott zenéken át a hőmérsékletig, egy idő után pedig magától állítja be ezeket indításkor. Az eddig említettek mellett pedig, csak mellékesként a márka pavilonja a Q4 e-tron tanulmányt, és az E-Tron Sportbacket is felvonultatja majd.

Galéria: Audi AI:ME: un salotto a guida autonoma