Miközben egyre több gyártó fektet egyre nagyobb összegeket a zöldtechnológiákba, fél szemmel folyamatosan azt keresik, hol tudnak kiadásokat csökkenteni, amivel még több pénz jut a villanyautókra. A Daimler és a Geely már meg is állapodtak, hogy az elektromos Smart kisautók következő generációját közös vállalkozásként fejlesztik tovább, és ez a kötelék most még szorosabb lehet.

A német Automobilwoche hetilap cikke szerint a Mercedes anyacége, a Daimler a Geely által birtokolt Volvóval tárgyal belső égésű motorok közös fejlesztéséről. A tárgyalások tényét a svéd márka egy menedzsere elismerte, de azt is elmondta, még nincs végső döntés. A cég megkérdezett szóvivője szerint is korai még találgatásokba bocsátkozni, de nem zárható ki egy cég partnersége sem.

A Daimlert is megkeresték a lap újságírói, az ő szóvivőjük azonban mindössze annyit árult el, hogy a jelenlegi együttműködés „pozitív irányba mozdult el”. A Geely a Daimlerben való részesedését nemrég 10%-kal növelte, ráadásul a kínai cégé a Lotus is, tehát a következő Volvo modellek a norfolki mérnökök tehetséges kezei által összerakott felfüggesztésekkel is javulhatnak.

A Daimlernek pedig tucatnyi közös projektje van a Renault-Nissan-Mitsubishi szövetséggel, például alacsony lökettérfogatú benzines és dízeles motorok a kisautóikba, az X-osztály, melynek a Navara az alapja, egy közös mexikói üzem, és a Twingo/ForFour kisautók. A Citan nevű kisbusz egy álcázott Renault Kangoo, míg az Infiniti Q30 és QX30 a Mercedes A-osztályból és GLA-ból lettek átalakítva.

Persze kétségkívül a legkomolyabb összeborulása az autóipar utóbbi éveinek az FCA és a PSA összeolvadása, amely pár évvel az után jött össze, hogy utóbbi csoport megvásárolta az Opelt és a Vauxhallt a General Motorstól.