Hétfőn történt a baleset, azóta rengetegen keresték mind az autót, mind a sofőrjét, eredményre azonban nem jutottak.

Sokkoló képsorokat közölt a rendőrség, melyen Kaliforniában hajt le egy hegyi út melletti szakadékba egy autó. A videót egy arra haladó autós fedélzeti kamerája rögzítette december 30-án, helyi idő szerint nagyjából délelőtt fél 11 körül.

A San Mateo Megyei Tűzoltóság munkatársai mellett a helyi seriff alkalmazottai is földön, vizen és levegőben kutattak, hogy megtalálják az autó sofőrét, mindhiába.

Most a Kaliforniai Autópálya-rendészet (CHP) kérte az emberek segítségét, hátha valamilyen információval tudnak szolgálni az autóról, ami a parti őrség szerint egy Lexus, illetve arról, aki vezette. Eddig még egyiket sem sikerült megtalálni.

„Az SR1-es út gyönyörű tájakon vezet keresztül, de a hegyoldalon veszélyes is tud lenni.” – mondta el a CHP szóvivője, Bert Díaz. Mellettük a parti őrség, az állami tűzoltóság, és rengeteg helyi katasztrófavédelmi ügynökség igyekszik az ügy végére járni, az ABC7 szerint találtak is alkatrészeket a vízben, de azt nem tudni, ezek ehhez az autóhoz tartoztak-e.

 

Az autópályarendészek Facebookon jelentették be, hogy csütörtökön le kellett fújniuk a keresést a veszélyessé vált körülmények miatt, és jelezték, hogy minden információt az esetről szívesen vennének.

Fotó: Twitter/Cal Fire Czu