Azt akarják kideríteni, hogy a piroson áthajtva egy másik autóba csapódó kocsin be volt-e kapcsolva az önvezető mód.

Az Amerikai Nemzeti Közúti Biztonsági Ügynökség (NHTSA) jelenleg egy los angelesi balesetet vizsgál, melyben egy Tesla Model S is érintett volt, és amelynek két halálos áldozata is volt, írja a CNET.

Az NBC Los Angeles jelentése szerint a Tesla éppen egy autópályáról hajtott le, majd egy piros lámpán áthajtva belehajtott egy Honda Civicbe. A Honda sofőrje és utasa a helyszínen életüket vesztették, míg a Tesla sofőre és utasa súlyos, de nem életveszélyes sérülésekkel kerültek kórházba.

Kedd este az NHTSA arról számolt be, hogy egy különleges egységet küldtek ki a baleset helyszínére, egy szóvivő szerint azért, hogy megállapítsák, a Tesla vezetési segédlete be volt-e kapcsolva, amikor a baleset történt.

Tesla Crash

Nem ez az első eset, hogy hasonló történne, decemberben mi is beszámoltunk arról, hogy egy leállósávban álló, egy másik lerobbant autónak segítő rendőrautóba hajtott bele egy Tesla Model 3 robotpilótája.

Akkor a sofőr elmondta, azért volt bekapcsolva a segédlet, mert ő éppen a hátsó ülésen fekvő, rosszul lévő kutyájával foglalkozott. Ezzel az esettel együtt az NHTSA eddig nagyjából tíz balesetet vizsgált, melyben a Tesla önvezető módja érintett volt.