Miután az idei üzleti év enyhén szólva sem a vártaknak megfelelően sült el a cégnél, megszorításokat jelenthetnek be.

A hírek szerint a Nissan komoly költségcsökkentő csomagot jelenthet be a csökkenő eladások, és szűkülő profitok miatt. Három, egymástól független névtelen céges forrására hivatkozva írta meg a Reuters, hogy a japán gyártó nem életbevágó kiadásait, mint a felesleges utazásokat, az eladási ösztönzőket, és a promóciós eseményeket küldi először a fűnyíró alá.

A lépés arra lehet kísérlet, hogy a Nissan a márciusban befejeződő üzleti év végére egy kicsit rendbe tegye a pénzügyeit, de a források szerint az intézkedések 2021. márciusának végéig érvényben maradhatnak.

Az olyan tárgyalásokra, melyekre eddig 3-4 alkalmazott utazott, mostantól csak egy képviselő megy el a cég részéről, míg az egyéb összejöveteleket, és vacsorákat eltörölték, vagy videókonferenciákkal váltják fel őket. Ahogyan a Reuters egyik forrása fogalmazott, minden egyes yent meg szeretnének őrizni. A cég korábban amerikai alkalmazottainak kétnapos szabadságot rendelt el január 2-3-ára, illetve céges számlára történő utazási tilalmat is bejelentettek.

A Nissan nincs híján a tőkének, de ez az intézkedés is mutatja, hogy nagy a baj a cégnél. Még áprilisban arról tettek közzé tervet, hogyan dobják meg eladásaikat, és jövedelmüket, azóta azonban az előrejelzések a vártnál jobban romlottak. A második negyedévben üzemi nyereségük 70%-ot esett, emiatt az éves előrejelzéseiket 11 éve nem látott mélységekre kellett belőniük.

Egy másik forrás elárulta, hogy a Nissannak jelenleg rengeteg készpénze van, és a hitelezőkkel sincs probléma, hála annak, hogy utóbbiak nagy része kínai, és az ottani cégekkel közös vállalkozásokra mentek el ezek a pénzek, melyek továbbra is jól teljesítenek. További hír a cég háza táján, hogy a gyártó egy helyettes ügyvezető igazgatója, Jun Seki, akit a vezérigazgatói posztra is esélyesnek láttak, nemrég lemondott posztjáról, hogy a villanymotorokat gyártó Nidec Corporation új elnöke lehessen.