Michail Antoniónak nem úgy sikerült a karácsonya, ahogy szerette volna, szerencsére neki nem esett komoly baja.

Képzeld el a jelenetet: Éppen a karácsonyi vacsorát eszitek a családdal, amikor hatalmas csattanást hallasz az udvarról, kinézel, és azt látod, hogy a fészert letaroló Lamborghini Huracánból egy hóembernek öltözött férfi száll ki.

 

A vígjátékokba illő jelenetsor most Karácsonykor valóban megtörtént, mégpedig Londonban, ráadásul nem is akárki volt a répaorr mögött, Michail Antonio, a West Ham szélsője vesztette el uralmát a Huracán fölött.

A focista 210 ezer fontos (79 millió forintos) autójának látszólag nem tett jót az eset, de a saját Instagram-posztja alapján már délelőtt óta jelmezben furikázó Antonio már másnap pályán volt csapata Crystal Palace elleni - 2-1-re elvesztett - bajnokiján.

A szemtanúk beszámolója alapján nagyjából 60 km/h-val mehetett a focista, amikor kisodródott az autó, amit a becsapódás hatását látva a ház tulajdonosa nem igazán tud elhinni, illetve arról is beszéltek, hogy az általuk látottak alapján józan volt a West Ham játékosa az eset történtekor.

Forrás: Twitter via 444.hu