Az elmúlt években kissé feledésbe merült a modell létezése, ezér nem meglepő, hogy a gyártó némi újításon töri a fejét.

A Ford Mondeo, a Renault Talisman és a Peugeot 508 riválisa, az Opel Insignia Grand Sport nemrég kapta meg frissített változatát, amit egyelőre nem tudni, mennyire vártak a gyártó ügyfelei.

Az ugyanakkor biztos, hogy a riválisokhoz hasonlóan esetében is éles visszaesés mutatkozott az értékesítési számokban, többnyire az SUV-k miatt, amik folyamatosan lopkodják a százalékokat a hagyományos szedánok elől.

Épp ezért a gyártó vezetői összeültek, és egy átfogó tervet alkottak a következő évtized kezdetére, melynek középpontjában a családi modell átalakítása áll. Stephen Norman, a brit Vauxhall vezetője szerint a ma ismert Insignia jelentős változáson megy majd keresztül a következő években.

Opel Insignia (2020)
Opel Insignia (2020)

Az Auto Expressnek nyilatkozva Norman elmondta, a terv az, hogy a szedán karosszériakivitelt elhagyják, a helyére pedig jó eséllyel egy crossover érkezik majd, ami valahol félúton lesz egy SUV és egy normál szedán között.

Hogy terveznek-e számára új platformot építeni, az egyelőre kérdéses, mint ahogy az is, hogy az újdonság a jelentős átalakítás után megtartja-e az Insignia nevet.

Galéria: Opel Insignia (2020)