Az Opel újbóli virágzása a PSA-csoport szárnyai alatt gyors lépésekben halad, a következő az Astra teljes újragondolása lesz, amely a következő két évben érkezhet a kereskedésekbe. A modell a PSA többi ferdehátújával semmi közöst nem mutat, és Stephen Norman, a társcég Vauxhall elnöke szerint is „több lesz, mint egy újabb Peugeot 308 másolat.”

Az exkluzív képeken látható, hogy az Astra egy lépést tesz hátra a crossoverektől, és inkább a coupék felé kacsingat majd. A GT X Experimental tanulmányon 2018-ban bemutatott, majd a Corsára átemelt „Opel családi arculat” az alap, letisztult, vékony LED-fényszórókkal. A hátsó ajtók kilincsei C-alakú foglalatban vannak, hogy az Astra körvonalait kiemeljék.

Belülről az Opel a nyolcas Golfot szeretné lepipálni több érintőképernyővel a műszerfalon. Minden, amit egy mai autótól elvárnánk, jelen van itt a vezeték nélküli töltőtől a műholdas kapcsolaton át a kettes szintű önvezető technológiáig.

external_image

 

A motorháztető alá a GM jól bevált motorja helyett a PSA benzines és dízeles darabjai kerülnek. Háromhengeres erőforrásuk 109 és 128 lóerős változata is helyet kaphat az Astrában egy 128 lóerős 1,5-literes környezetbarát dízelmotorral. A váltók esetében egy hatsebességes kézi, és egy nyolcsebességes automata közül lehet választani.

A Grandland X-hez hasonlóan itt is lesz hibrid változat, szintén 296 lóerőben, de csak a VXR variánsnál. Az Astra Hybrid4 VXR-be egy négyhengeres, 1,66-literes benzines turbó kerül 196 lóerőért, és mindkét tengelyre egy villanymotor mellé. A 100 km/h-t kb. hat másodperc alatt éri majd el, és 50 km körül lesz tiszta elektromos hatótávja. Az új Astra 2021-ben kerülhet árusításra.

Fotó: Auto Express