A Volkswagen tavalyi karácsonyi üdvözlőlapján az ID. Buggyt reklámozta, idén pedig hasonló megoldást alkalmaztak, ismét egy érkező modellt lengettek be rajta. Ahogy látható a fenti képen, Télapó egy, az ID-sorozat ferdehátú modelljének tűnő kocsi volánja mögött ül. Sok részletet nem lehet kivenni, de a hosszú szélvédő egy viszonylag lapos tetőhöz csatlakozik.

A tavalyi lap csak egy tanulmányt reklámozott, az Autocar szerint ez az ID.Entry munkanéven futó alapszintű ID modell lehet majd. prototípusát jövőre mutathatják be, sorozatgyártása pedig 2022-ben indulhat.

Az árak alacsonyan tartása miatt az ID Entry az MEB alváz „költséghatékonyabb” változatát használja majd. A spórolás valószínűleg az akkumulátort is érinti majd, nem valószínű, hogy 250 km-nél nagyobb hatótávja lesz az autónak.

Ez nem valami sok, de a VW ügyvezető igazgatója a lapnak elmondta, ez egy kisautó lesz, amit kis távolságokra ajánlott használni. Ralf Brandstätter a rövidebb hatótávot is megvédte azzal, hogy Németországban átlagban 25 km-t ingáznak az emberek. Elmondta azt is, hogy szerinte ez a családok „második, vagy harmadik” autója lesz, így a hatótáv nem olyan fontos.

Jelenleg nem sok mást tudni a ferdehátúról, de várhatóan 3800 mm körül alakul a hossza, azaz a Polónál is kisebb lenne. Ennek ellenére mivel villanyautó, így is lesz benne akkora a beltér mint a nyolcas Golfban.