A Halálos Iramban napjaink egyik legsikeresebb filmsorozata. Eddig nyolc önálló filmet számlál 2001 óta, és idén jött ki a Hobbs & Shaw című spinoff. A Netflixen emellett egy animációs sorozat, a Halálos Iramban – Kémfutam is elérhető már.

Gyors autóival, látványos mutatványaival és egzotikus helyszíneivel, az ember azt gondolná,  könnyű belőle videojáték-adaptációt készíteni, azonban eddig pár felejthető mobilos próbálkozástól eltekintve nem sok hasonló név jött PC-re és konzolokra. A 2013-as „Fast & Furious: Showdownt” nagyon lehúzták a kritikusok, és a rajongók, most azonban a Project CARS sorozatot is jegyző Slightly Mad Studios ismét nekifut a feladatnak.

A Fast & Furious Crossroadsot egy csapatorientált akciójátéknak írják le, ahol a játékosoknak nagy sebességű mutatványokat kell majd véghez vinni. Vin Diesel, Michelle Rodriguez és Tyrese Gibson is hangjukat adták karaktereiknek, emellett még a The Walking Deadből ismert Sonequa Martin-Green és a harmadik John Wickben szereplő Asia Kate Dillon is feltűnik majd.

A fenti traileren pár intenzív jelenetet meg is tekinthetünk. Látunk gyorsulási versenyeket, egy embert átugrani egy kocsiról egy vonatra (mozgás közben persze), és egy tankot üldöző Plymouth GTX-et. Itt van Diesel klasszikus Dodge Chargere, egy Renault Megane és egy Land Rover Defender is. Jó mókának tűnik, de mind a grafika, mind a karakterek mozgása erősen elavultnak tűnnek jelenleg.

A Fast & Furious Crossroads 2020. májusi (az új film megjelenésével összehangolt) érkezéséig azonban még van idő ezeken javítani. A játék PC-n, Playstation 4-en és XBOX One-on érhető majd el.