A Nissan felpörgette a karácsonyi hangulatot azzal, hogy egy, a saját maga által kitermelt energia által kivilágított karácsonyfává változtatta a Leafet. Az egyedi járgány, ami nagyon komoly fényárban úszik, bemutatja, hogy mennyi energiát tud termelni Nagy Britannia legnépszerűbb villanyautója fékezéssel és lassítással.

A Nissan Leaf e-Pedaljának hála a sofőr egy pedált használva indíthat, gyorsíthat, lassíthat és fékezhet, és emellett ez az a pedál is, ami a fékezési energiából újratölti a kocsit. A technológia hasonló, mint amit a Forma-1-ben láthatunk, az így kinyert energia végül az akkumulátorokban köt ki.

Az autónak van egy másik beállítása is, ami viszont a hagyományos gáz-fékpedál felosztást kívánja meg, a kocsi ekkor is visszanyeri a fékezésnél kiadott energiát. A Nissan Leaf karácsonyfa több ezer LED-ből áll, és még egy rénszarvast is kapott a tetőre, hogy mindenkit emlékeztessen, mekkora erő van az elektromos autók energia-visszanyerésében.

Az átlag Leaf-felhasználó a márka szerint évente 744 kWh-nyi tiszta energiát termel ki ezzel a módszerrel, ami egy átlag háztartás éves áramfogyasztásának 20%-a, ebből például 267, 700 égőből álló égősort lehetne egy órán át használni.

Helen Perry, a Nissan Europe elektromos autókért felelős vezetője így nyilatkozott: „Nem csak Télapónak kell alkalomhoz illő járgány. Szerettük volna, ha a Nissan Leaf kicsit nagyobb élvezetet nyújtana advent idején, miközben egy fontos üzenetet is célba juttatunk. Reméljük, hogy ez a jármű meggyőzi az embereket az újrahasznosítható energia fontosságáról. Majdnem 10 évvel azután, hogy a Leaf bemutatkozott Európában, a Nissan továbbra is azon dolgozik, hogy ügyfeleinek egy fenntarthatóbb életmódot biztosítson.”

Galéria: Nissan Leaf Christmas Tree