Az újdonságok közé a feltupírozott beltér, fejlesztett vezetési segédletek, és egy kettes szintű önvezető rendszer is tartozik majd.

A Kia novemberben mutatta be az új Optimát, most pedig a technikai specifikációkat is rendelkezésre bocsátották az újratervezett szedánhoz. A motorokkal kezdve, Európában nagy valószínűséggel két benzines, és egy dízeles változat lesz elérhető: Egy 2.0-literes, többpontos befecskendezésű motor az alap, amely 150 lóerővel, és 192 Nm-es nyomatékkal rendelkezik.

A másik 2.0-literes erőforrás 158 lóerőre lesz majd képes 196 Nm-es nyomatékon, míg a 2,5-literes dízeles Gdi 191 lóerőt tud magából kisajtolni 246 Nm-es nyomatékon. A motorok mellé hat, vagy nyolcsebességes automata váltók tartoznak majd, és a márka hibridek lehetőségét is megszellőztette, bár részletekbe nem bocsátkoztak.

A Kia egy új összkerékmeghajtású rendszer érkezését is bejelentette, amiről szintén nem sok részletet közöltek, csak annyit, hogy a rendszer az út állapota és a sofőr jelzései alapján állítja a hátsó tengelyre továbbított erő mértékét.

Az új Optima sportos külsejét észak-amerikai, európai és dél-koreai tervezőstúdiók közösen álmodták meg. A macskaorra emlékeztető hűtőrács, amely a frontrész egészén végighúzódik, jóval agresszívebb kiállást kölcsönöz a járműnek. Oldalt a „szívverésnek” becézett mintájú LED-es menetjelző fények a legnagyobb látványosság.

Hátrébb folytatódik ez a vonal, a lágyan lejtett tető a meredekebb szélvédővel kissé olyan, mintha előre helyezték volna az autó súlypontját. A dupla kipufogócső, a sportos hátsó lökhárító, és a beépített spoiler dominálnak a hátsó részen, illetve itt is LED-es lámpák találhatóak. A felnik 16-18 col között alakulnak.

Az új Optima hosszabb, alacsonyabb és szélesebb elődjénél, konkrétan 4905 mm hosszú, 1860 mm széles és 1445 mm magas. A tengelytáv is 45 mm-rel nőtt 2850-re. A kocsiba ülve teljesen új látvány fogad, minőségi anyagokkal és modern technológiával. A drágább változatot választók egy 12,3 colos műszerközpontot találnak maguk előtt egy 10,25 colos infotainment rendszer mellett, de egy 12 hangfalból álló Bose hangrendszer, és hangulatvilágítás is az autó része.

A vezetési segédletek terén elsősorban a vakfoltokat figyelő rendszerek terén léptek előre a koreaiak, de a sávtartó automatika és a tolatásnál segítő kamerák is újdonságnak számítanak. A hab a tortán az Optima kettes szintű önvezető rendszere, illetve a parkolási segédlete, amivel a sofőr a kulcson keresztül tudja előre hátra mozgatni az autót, szűk helyekre például úgy beállva, hogy kívülről nézi, mekkora helye van. Az 2020 első felében érkezik meg a kereskedésekre, addig várhatóan több infó ki fog derülni róla.

Galéria: 2020 Kia Optima (KDM Spec)