A Motor Authoritynek adott interjújában arról beszélt az Audi főtervezője, Marc Lichte, hogy a 23 colos alufelniknél nem igazán kellene nagyobbat készíteni, vagy ahogy ő fogalmazott, az „elég közel van a határhoz.”

Szerinte ennél nagyobb felniknek „nem lenne értelme”, hiszen az autók nyoma nem lesz nagyobb az elkövetkező években. Az Audi főtervezője szerint a német márka a jövőben hasonló, vagy akár kisebb modellekkel fog jelentkezni.

Ennek oka, hogy az elektromos autókat hatékonyabban be lehet rendezni. Bár a nagyobb kerekeket sok helyen vonzóbbnak tartják, de ezzel együtt több helyet foglalnak, nehezebbek, és rontják az autó menetének érzését.

Bár Lichte gondolatai remek hírként hathatnak azok számára, akik már a jelenlegi felniket is túl nagynak tartják, Mike Simcoe, a GM tervezőrészlegét vezető ausztrál szerint van még hely a további növekedésnek.

A Brembo Red című podcastben tűnt fel Simcoe, és itt el is mondta, szerinte teljes mértékben a 24-26 colos felnik felé halad a technológia. Szerinte a mai világban „már egy 18 colos kerék is kicsinek számít”, és hogy egy nagyobb átmérőjű felni és gumi ugyanúgy egy tervező fegyverraktárába tartozik, mint például egy „alacsonyan ülő, hosszú és széles autó tervezése.”