A horvátok elektromos hiperautóján már az utolsó simításokat végzik, amelyekről szerencsére egy videót is megosztottak.

Két évvel a prototípus bemutatása után végül 2020. márciusában, a Geneva Motor Shown mutatják be a Rimac C_Twot. A gyártó szerint komoly változásokra kell számítani az első verzióhoz képest, például új névre, mivel a C_Two nevet csak a tesztelés idejére kapta.

A Rimac C_Two a világ leggyorsabb és legerősebb elektromos hiperautóinak egyike. Négy villanymotorja 1914 lóerőre képes, 2300 Nm-es nyomatékkal. Hála ennek, és hiperkönnyű vázának, a C-Two 1,85 mp alatt gyorsul százra, és 415 km/h-s végsebessége van. Mivel ezek egyelőre a prototípus számai, még jobb eredmények várhatóak. Az autó akár még a Lotus Evijánál is erősebb lehet, márciusban kiderül, mi a horvátok terve.

Több évnyi fejlesztés eredményét láthatjuk itt, a Rimac_C Two prototípusait pedig már világszerte versenypályákon tesztelik. Ebben a horvát gyártó által megosztott videóban is több helyszínen rögzített felvételek találhatóak.

A tesztek a 2020 elején induló gyártási folyamat előtti utolsó finomhangolásokat jelentik. 17 prototípus készül, mindegyik más célt szolgál, a váz merevségétől az önvezető rendszer nagy sebességnél történő próbálgatásáig.

A gyártásba kerülő verzió jövő márciusi genfi bemutatója előtt a hitelesítés miatt további intenzív tesztek várnak a C_Twora, a gyártó szerint pedig a vásárlók majd 2020 végén ülhetnek be saját példányaikba.

Galéria: Rimac C_Two