A Tesla a hírek szerint 500 ezer villanyautót tervez legyártani évente berlini gigagyárában, ezzel együtt pedig tízezer új munkahelyet is teremtenének. Az üzem építkezése jövőre indul meg, és a komplexum 420 futballpályányi területet foglalhat el a német Bild szerint, míg az Autonews Europe arról ír, hogy a cég egy tervezőközpontot is létrehozna a város új repülőterének közelében.

Az új gyár akkumulátorok, hajtásláncok, és karosszériák összeszerelését végzi majd, előbb a Model Y esetében, majd később a Model 3-re térnek át. Eközben kiderült, a Tesla jóval a tervezet előtt járhat a Model Y gyártásával, legalábbis erre jutott a Deutsche Bank kutatása, amely szerint a tajvani beszállítóikat a folyamatok felgyorsítására kérték.

Emmanuel Rosner elemző a CNBC-nek adott interjújában elmondta: „A tajvani, a Model Y alkatrészeit gyártó cégektől azt kéri a Tesla, hogy a vártnál jóval korábban szállítsák le a termékeket. Szerintük ez azt jelentheti, hogy akár fél évvel az eddigi terv előtt megkezdődhet a sorozatgyártás.”

Ez még a Tesla saját, októberi becsléseit is felülmúlná, ők ugyanis akkor arra számítottak, hogy a Model Y gyártásának kezdete 2020 őszéről 2020 nyarára ugorhat előre.

„A Model Y felszereléseinek installációja a következő évi tervekhez képest is előbb kezdődött el. Gyorsabban dolgozunk, mint terveztük, hála a sanghaji gigagyárunk tervezéséből merített ötleteink hatékonyságának.” – mondta a gyártó nem egész két hónapja.