A cég megcélozhatná a nemzetközi szabadalmak szerinti minősítést, de komoly áldozatokat kellene ezért hozniuk.

A Tesla Cybertruck bemutatóján Elon Musk azt mondta, az autó egy 9 mm-es lövedéknek is ellenáll. Ha az ottani félresikerült teszt nem elég bizonyíték, az Opposite Lock vitaindítója elmagyarázza, miért nem golyóálló a Cybertruck, legalábbis nem úgy, ahogy a gyártók általában hivatkoznak rá – bár ez utóbbi nem is számít igazából.

A Német Szabadalmi Hivatalnak megvan a saját nemzetközileg elismert mércéje a járművek védelmi szintjének meghatározására, ami egy 120 milliméteres háromszögletű területre leadott három lövést takar.

A legnagyobb kihívás olyan ablakokat építeni, melyek átmennek a teszten, mert minden ilyen csak nehéz anyagból készülhet. Az Opposite Lock posztja szerint mázsás nagyságrend kell belőlük, hogy megkaphassák a minősítést, aminek nagy hatása lenne a kocsi hatótávjára.

A súlybüntetés mellett az ablakok helye a súlypont magasabbra kerülését is jelenti, aminek a kocsi kezelését befolyásolná negatívan. Éppen emiatt kellene Musknak abbahagynia a Cybertruckra golyóállóként való hivatkozást. Vásárlójuk nagy részének nincs szüksége ilyen funkcióra, és hatalmas hátrányokkal járna, ha ki akarnák harcolni a nemzetközi minősítést.

Azt azért megjegyeznénk, hogy a bemutatón látott Cybertruck egy prototípus volt, változások mindenképpen lesznek, mire a futószalagra kerül a gép, szóval a jövő zenéje, hogy tervezi-e a cég egy valóban golyóálló darab megalkotását.