A Daimler bejelentette, hogy 2022-re, az előttük álló kihívások kezelésére szeretnék magukat „áramvonalasabbá tenni”, ez virágnyelvről lefordítva annyit tesz, hogy várhatóan több ezer munkahely szűnik meg náluk.

A Reuters riportja szerint legalább 10 ezer dolgozótól válik majd meg a gyártó, ami a harmadik negyedévben kimutatott 304,680 alkalmazott 3% körüli arány lenne. Az Audi is hasonló intézkedéseket jelentett be nemrég.

A komoly leépítések egymás utáni bejelentésének (várhatóak még továbbiak) okai között szerepel a gyengülő autópiac és az elektromos/önvezető technológiák kifejlesztéséhez és legyártásához szükséges komoly beruházások terhe.

A Daimler így írt erről közleményében:”Az autóipar történelme legnagyobb átalakulásán megy keresztül. A szénsemleges technológiára való átállás komoly beruházásokat követel, épp ezért jelentettük be november közepén innovációs, befektetési és versenyképességi programunkat. Ennek része volt, hogy a személyi költségeket 1,4 milliárd euróval csökkentsük 2022-ig, és hogy többek között a menedzseri pozíciók 10 százalékát megszűntessük.”

Véleményünk szerint nehezen hibáztathatóak emiatt a hálózatról tölthető autók, hisz ezek a nagyobb piacokon csak a kínálat pár százalékát teszik ki, sokkal inkább azt tartanánk az oknak, hogy a hagyományos autókra csökken a kereslet, főleg Kínában, amelyre igencsak támaszkodik a Daimler.