A megosztó dizájn egy új karosszériaváltozattal már közel sem tűnik annyira földtől elrugaszkodottnak.

A Tesla Cybertruck bemutatója több szempontból is érdekesre sikeredett, hiszen egyrészt egy olyan autó gurult a színpadra, amelynek megjelenése mindenkit megdöbbentett, másrészt pedig egy baki is becsúszott, amire azóta már magyarázatot is talált a gyártó.

Összességében nézve azonban elmondható, hogy a Tesla terve bevált, nulla marketingköltséggel is mindenki az ő autójukról beszél, ami azért nem egy elhanyagolható tényező, még akkor sem, ha a sorozatgyártott változat némiképp eltérhet majd a jelenlegitől, ugyanis azzal kapcsolatban biztonsági aggályok is felmerültek.

 

Az egyedi formaterv tehát megdöbbentette az embereket, ám az Avarvariinak köszönhetően most láthatjuk, hogy a szögletes vonalak önmagukban még nem számítanak ördögtől való dolognak, hiszen egy ferdehátú kivitelben kifejezetten jól mutatna a Cybertruck, más kérdés persze, hogy ennek jövőbeli elkészítésére vajmi kevés esély mutatkozik.