A Jaguar főleg a crossoverekre és a villanyautókra állt át, de ahogy a frissített F-Type mutatja, a sportkocsikat sem felejtették el. Az új F-Type agresszív elején kaptár-mintázatú hűtőrács és vékonyított fényszórók találhatóak, míg a régi modell többi része a motorháztetőtől és a felniktől eltekintve változatlan maradt. Hátul a fényszórók lettek lecserélve.
Belül is nagyrészt az eddigi dizájnnal találjuk szembe magunkat, ám új digitális műszerközpont, és egy új infotainment rendszer is bekerült, amelyre már az Android Auto is elérhető, és amely nem csak szervizben frissíthető.
A két elérhető motor egy 2.0-literes négyhengeres, és egy 5.0-literes V8-as darab, előbbi 296 lóerőre képes 400 Nm-es nyomatékkal, utóbbi 444 lóerőre 580 Nm-es nyomatékkal. Előbbi 5,4, utóbbi 4,4 mp alatt van százon, végsebességük 250 és 285 km/h.
Emellett az F-Type R is frissítve lesz, így már 567 lóerőt, és 700 Nm-es nyomatékot tartalmaz, ennek köszönhetően a százat mindössze 3,5 mp alatt éri el, és 299 km/h-s végsebessége van.
Az F-Type R jelentős átalakításon ment keresztül, a felfüggesztéseket teljesen átrendezték, ráadásul új, 20 centis felniket is kapott. A frissített F-Type már rendelhető is Nagy-Britanniában, ottani ára 54,060 font.