A Volkswagen ID Space Vizzion bemutatójára a novemberben megrendezett Las Vegas Auto Show-n került sor, ami után a vállalat amerikai részlegének vezetője, Scott Keogh szinte rögtön megerősítette a modell sorozatgyártásának tényét. Mostanra kiderült, hogy a modell gyártásának beindítására már 2022-ben sor kerül.
A két éven belül gyártásba kerülő autó alapjait az ID Vizzion névre keresztelt limuzin adta, ám végül kombivá alakították azt a mérnökök, ami érdekes feladatokat teremthet a jövőre nézve. A vélhetően ID. 5 néven debütáló újdonság ugyanis a harmadik hasonló méretű kombi lesz a Volkswagen kínálatában a Passat és az addigra megérkező Arteon Shooting Brake után, így érdekes lesz látni, hogyan birkózik majd meg a helyzettel a német gyártó.

A Los Angelesben bemutatott példány esetében a 275 lóerős villanymotor csak a hátsó tengelyen került elhelyezésre, ám a Volkswagen közlése szerint az összkerékhajtás megteremtésének érdekében a későbbiekben egy egység az első tengelyen is elhelyezhető lesz, ami után a kombinált összteljesítmény 335 lóerőben lesz meghatározva. Ezen kiépítésnek köszönhetően 5 másodperc alatti 0-100-as sprintidőt ígér a gyártó, ám, ami ennél is fontosabb, hogy a 82 kWh kapacitású akkumulátorcsomaggal WLTP szerint mérve 560 kilométeres hatótávolsággal kell számolnunk.