Az alsó-bajorországi üzemben 2021-től indul majd a tisztán elektromos-meghatású modellek sorozatgyártása.

A BMW Group mintegy 400 millió eurót invesztál be Dingolfingban működő létesítményébe, ahol a 2021-ben érkező BMW iNEXT modell is készül majd. A bajor gyártó legnagyobb európai gyára ezzel párhuzamosan a tisztán elektromos-meghajtású és nagymértékben automatizált gépkocsik tömegtermelésére is felkészül.

A technológiai zászlóshajóként debütáló BMW iNEXT piaci premierjétől kezdve a dingolfingi üzem egy gyártósoron lesz képes a tisztán elektromos meghajtású, a plug-in hibrid hajtáslánc-technológiával szerelt és a belsőégésű erőforrással hajtott modellek termelésére. „Rugalmas gyártási struktúráinknak köszönhetően üzemeink a legváltozatosabb piaci igényekhez is pillanatokon belül képesek alkalmazkodni” - mondta Milan Nedeljkovic, a BMW AG igazgatótanácsának gyártásért felelős tagja.

A dingolfingi gyárban készülő gépkocsik hozzávetőlegesen 10 százalékát már ma is a plug-in hibrid hajtáslánc-technológiákkal szerelt modellek adják. 2021-ben a BMW iNEXT az üzem első tisztán elektromos meghajtású négykerekűjeként érkezik meg az alsó-bajorországi üzem gyártósoraira.

BMW iNEXT, az előgyártás kezdete

A 400 millió euró befektetésével és a fejlesztési munkálatok ütemezésével a dingolfingi gyár nem csupán az elektromos mobilitás irányába, de a nagymértékben automatizált modellek tömegtermelése felé is jelentős lépést tesz. „Ahogy a járműveinkben dolgozó technológiák egyre összetettebbé válnak, a fedélzeti rendszerek integrálása terén felhalmozott szaktudásunk úgy jelent egyre nagyobb piaci előnyt számunkra. Dingolfingi gyárunk a BMW iNEXT érkezésével kiválóan példázza majd, hogy sorozatgyártásban is képes előállítani a legkomplexebb járműtechnológiai innovációkat” - fogalmazott Milan Nedeljkovic.

„A BMW iNEXT nem csupán egy új modell, hanem számos kulcsfontosságú autóipari megoldás, így főként az automatizált járművezetés új technológiai úttörője is, amely a rákövetkező években debütáló műszaki innovációk előtt is kikövezi az utat. A BMW iNEXT érkezésére felkészülő dingolfingi üzem így számos más újdonságnak is otthont ad majd” - nyilatkozta Christoph Schröder, a BMW Group dingolfingi gyárának igazgatója.

BMW iNEXT, Dingolfing

Az előkészületek gyakorlatilag mindegyik üzemi területet és tömegtermelési fázist érintik. Idén augusztusban négy héten át szünetelt a termelés Dingolfingban, hogy ez idő alatt a mérnökök feltérképezzék és lemodellezzék a BMW iNEXT fogadásához szükséges továbbfejlesztési lépéseket.

A dingolfingi létesítmény szívében található karosszéria-összeszerelő üzemet már hónapokkal ezelőtt felkészítették a BMW iNEXT érkezésére: a technológiai zászlóshajó karosszériája olyan összetett szerelési folyamatokat kíván, hogy Dingolfingban új karosszéria-összeszerelő gyártósorokat kellett rendszerbe állítani. A gyártó tervezőmérnökei és karosszéria-összeszerelést végző munkatársai több éves szakmai tapasztalattal rendelkeznek a több anyagból összepréselt elemek és a könnyűszerkezetes járműépítési alapelvek alkalmazása terén, például az új BMW 7-es sorozat tömegtermelésének köszönhetően. Az üzemet már a luxuslimuzin érkezése előtt felkészítették az acél, alumínium és szénszál-erősítésű műanyag (CFRP) hármas kombinációjából álló karosszéria összeszerelési komplexitására, az iparág egyik leghosszabb fényezés-szárító kamráival felvértezve.

A BMW iNEXT számos ehhez hasonló tömegtermelési folyamatot kamatoztathat. Az újdonság a dingolfingi üzem két gyártócsarnokának egyikében lát majd napvilágot, a BMW 5-ös sorozattal, a BMW 7-es sorozattal és a BMW 8-as sorozattal közös gyártósoron. A tisztán elektromos meghajtású és nagymértékben automatizált modellek ugyanakkor – amilyen a BMW iNEXT is – számos ponton másféle gyártási eljárás szerint készülnek, mint a belsőégésű erőforrással szerelt gépkocsik. Az elektromos autók hajtásláncának összeszerelési fázisában például sok lépés kihagyható, miközben a karosszéria összeszerelése bonyolultabb és időigényesebb feladat – legyen szó akár a nagyfeszültségű akkumulátor integrálásáról, akár a nagyméretű kábelkötegek elvezetéséről.

BMW iNEXT, az előgyártás kezdete

A nagymértékben automatizált járművekbe mindezeken felül sokkal több szenzort, tisztítórendszert és nagyteljesítményű számítógépet is be kell építeni. A megannyi új funkciót ráadásul speciális tesztfolyamatok vizsgálják felül, így a karosszéria-összeszerelő csarnok újragondolására és a gyártósorok kibővítésére van szükség. A háromszintes dingolfingi csarnok kibővítése már 2018 nyarán megkezdődött, az újabb és újabb gyártósorok pedig fokozatosan munkába állnak. Augusztus végén például a gyártósorok új „egyesítő” szekciója is elkészült, ahol a karosszéria és a hajtáslánc találkozik.

A BMW Group hálózatról tölthető hajtáslánc-technológiáinak globális fejlesztőközpontjaként a dingolfingi üzem átfogó bővítésen és fejlesztésen esik át, ahol hosszú távon több mint 2 000 ember dolgozik majd a tisztán elektromos meghajtású és plug-in hibrid hajtáslánc-technológiák alkatrészeinek előállításán.

Dingolfingban a BMW Group 31 létesítményből álló nemzetközi gyártási hálózatának egyik meghatározó létesítménye üzemel, a BMW 3-as sorozatból, a BMW 4-es sorozatból, a BMW 5-ös sorozatból, a BMW 6-os sorozatból, a BMW 7-es sorozatból és a BMW 8-as sorozatból pedig összesen naponta mintegy 1 500 darab lát napvilágot. 2018-ban az üzem hozzávetőlegesen 330 000 darab új autót állított elő. A gyár körülbelül 18 000 embernek ad munkát és 800 szakmai gyakornoknak biztosít képzési helyszínt.

Forrás: BMW