Bár a Daimler vezérigazgatója, Ola Kallenius korábban újságíróknak azt mondta, a cég önvezető technológiáit elsősorban teherszállításra alkalmaznák, értesülések szerint a Bosch segítségével Kaliforniában robotaxik tesztjét is megkezdték.

A flotta nagyjából 30 autóból állhat, elsősorban olyan S-osztályú modellekkel, melyeket szenzorok tömkelegével, például nagy hatótávú lézeres lidarral szereltek fel, jelenti az Autonews Europe. Forrásuk elmondta:

„Nem jegeltük a projektet. Azt kutatjuk, hogy hol tudjuk a hatékonyságát javítani, és együttműködési lehetőségeket keresünk, hogy ne duplázzuk a saját munkánkat. Ez a tesztprogram a használók tapasztalatait hivatott begyűjteni.”

Mercedes Robotaxi teszt

Bár ezek az autók papíron önvezetőek, biztonsági okokból továbbra is van valaki a volán mögött. A gyártó Stuttgartban már tesztelte négyes szintű robotpilótáit, azonban a kaliforniai próba lesz az első, ahol nem a Daimler, vagy a Bosch alkalmazottjait szállítják.

A Mercedes emellett tavaly bemutatott egy olyan tervet is, amivel önvezető autóik 360 fokban, fényekkel tudnak kommunikálni a környező autósokkal és gyalogosokkal, például jelzik mindenki számára, hogy mikor fékeznek, mikor indulnak el.

Galéria: Mercedes Robotaxi teszt